Bemutatkoznak a hollandok és az angolok is: a 3. nap beharangozója

15:00 Lengyelország-Hollandia (Hamburg)

A lengyel válogatott alaposan visszaesett a 2022-es világbajnokság óta, ugyanis két szövetségi kapitányváltáson is átestek. A selejtezőcsoportjukban Albánia és Csehország meg is előzte őket, de még Moldova is ott volt szorosan a lengyelek mögött, végül a pótselejtezőkön Észtország és Wales kiejtésével váltották meg repjegyüket Németországba. Zsinórban már a negyedik Eb-jére készül Lengyelország, 2016-ban a negyeddöntőig jutottak el, de most a csoportból való továbbjutás is meglepetésnek számítana, mivel egy nagyon jó formában lévő Ausztriával, Franciaországgal és Hollandiával kell megküzdeniük. A lengyelek dolgát ráadásul az is nehezíti, hogy két legjobb támadójukat, Arkadius Miliket és Robert Lewandowskit is elvesztették a felkészülés alatt.

Hollandia rosszul kezdte a Koeman-érát, de idén egy kivétellel minden meccsét négy góllal nyerte meg és most is esélyesek a hollandok. Depayék 4 éve simán mentek tovább a csoportból, majd meglepetésre a csehek ellen kiestek, most viszont nehezebb csoportmeccsek várnak rájuk, ez egy kötelező három pontnak tűnik számukra.

Tipp: Lengyelország 1-3 Hollandia


18:00 Szlovénia-Dánia (Stuttgart)

Az első meccset rendezik Stuttgartban, ahová majd a következő héten kétszer is érdekelt lesz a magyar válogatott is. Szlovénia számára véget ért a 24 éves várakozás, a 2000-es Eb után másodszor vannak ott a kontinenstornán, így olyan rutinosabb játékosoknak is első tornája lesz, mint Jan Oblak, vagy Josip Ilicic, de fókuszban Benjamin Sesko, a Leipzig támadója lehet, aki 14 gólt szerzett a Bundesligában az előző szezonban és oroszlánrészt vállalt a szlovének kvalifikációjában.

Dánia az előző Európa-bajnokságon ugyan vereséggel kezdett, de egészen az elődöntőig menetelt. A 2022-es világbajnokság nem sikerült számukra jól, az Eb-selejtezőkön pedig befutott két váratlan vereség Kazahsztánban és Észak-Írországban, de viszonylag simán kvalifikálták magukat az Eb-re.

Dánia nagytornákon jóval nagyobb rutinnal rendelkezik, mint Szlovénia, így ez az északiak számára lehet kedvező.

Tipp: 0-1


21:00 Szerbia-Anglia (Gelsenkirchen)

Szerbia a magyar válogatott mögött másodikként, önálló történelme során csak először jutott ki az Európa-bajnokságra, ennek ellenére a legutóbbi két vb-n ott voltak. Mindkét válogatott értékes kerettel bír, a szerbeknél nagy az elvárás, hiszen több topligás labdarúgó alkotja a keretüket, de sokszor láthattuk, hogy csapatként nem olyan erősek, mint egyénileg. Az angoloknál szintén nagy az elvárás ezen az Eb-n, hiszen a nagytornákon rendre nem sikerül az aranyérmet megszerezni, de a csoportfavorit toronymagasan az angol csapat.

Tipp: Szerbia 1-2 Anglia