Kiesett az ifi BL-ből a Puskás Akadémia – Puskás Akadémia FC – FK Gabala 0-1 (0-0)

1-0-ás vereséget szenvedett a Puskás Akadémia U19-es csapata az Ifjúsági Bajnokok-Ligája 1. fordulójának visszavágóján az azeri Gabala fiataljai ellen a Pancho Arénában, így 2-1-es összesítéssel az azeriek jutottak tovább.

UEFA U19: Egy helyzet elég volt a Gabalának

fotó: http://puskasakademia.hu

Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia U19-es csapata Azerbajdzsánban, ahol bíztató volt a játék, és több alkalommal is szerencsés volt a Gabala. A visszavágót a felcsúti Pancho Arénában rendezték.

A találkozó elején vezethetett volna a Puskás Akadémia, de Vékony Bence ziccerben, hat méterről a kapu fölé lőtt. A kaukázusi csapat rendkívül kemény játékerőt képviselt, és nem riadt vissza a keményebb belépőktől sem. Kiegyenlített volt a játék, de amikor labdát szereztek az azeriek, akkor igyekeztek rövid és gyors passzokkal átjátszani a Puskás védelmét, de szerencsére jól állta a sarat a magyar csapat.

Az első negyedóra végén Vékony egy bal oldalról elvégzett szabadrúgásnál ismét veszélyes volt, de a lövése éppen középre ment, a léc fölött kicsivel hagyta el a játékteret. 

Komolyabb lehetőségig egyik csapat sem jutott el, mivel a Puskás Akadémia játékosai nem találtak fogást az azeri védelmen, míg a vendégek minden erejüket a védekezésre összpontosították, így nem tudtak támadásokat vezetni.

A 39. percben Bohdan Makara beadása pattant meg egy védőn, a labda éppen Olekszandr Piscsur elé került, aki középről, 13 méterről egyből lőtt, de egy másik védő belelépett. Piscsurnak ez viszont meghozta a kedvét, mert néhány perccel később egy gyors kontra végén 25 méterről ismét rászúrta, az azeri kapus bravúrral, vetődve tolta ki a kapu bal oldalába tartó löketet.

fotó: http://puskasakademia.hu

A fordulás után alig két perccel gyönyörű jelenetet láthattunk a Puskás részéről. Markgráf vett le mellel egy beadást a büntetőterületen belül, két védő között. A lepattanó labdát kapásból lőtte rá, de sajnos a bal kapufa mellé, pedig gólt érdemelt volna a megoldás. Az 52. percben Makara jobb oldali beadása találta meg Piscsur fejét, de a labda épp az ukrán játékos vonalában érkezett, így nem tudott erőt és irányzékot beletenni.

Hiába támadott a hazai csapat, a Gabala szerzett vezetést. Az 56. percben jutott szabadrúgáshoz az azeri csapat, méghozzá jó 22-23 méterre Perczel kapujától. A labdához Kanan Bakhishov állt oda, aki ballal óriási gólt lőtt a hosszú felső sarokba. 0-1

A Puskás Akadémia nem adta fel, és minden elkövetett az egyenlítés érdekében. A 64. percben a csereként beállt Dusinszki Szabolcs egy csel után középről lőtt, de éppen a kapus kezébe. Két perc elteltével egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Vékony érkezett a kapu elé veszélyesen, az azeri hálóőr az utolsó pillanatban szedte össze a labdát.

A hajrában Picsurnak volt két fejese, előbbit mentették a Gabala védői a gólvonalról, míg utóbbi nem sokkal mellé ment. Dusinszki is gólt szerezhetett volna, de 17 méteres lövését a bal sarok előtt piszkálta ki Muradov.

Hiába tett meg mindet az egyenlítésért a Puskás Akadémia, de végül nem sikerült fogást találni az azeri csapaton, így 1-0-ás győzelmet aratott Felcsúton a Gabala, így 2-1-es összesítéssel továbbjutott az Ifjúsági Bajnokok-Ligája 2. fordulójába.

fotó: http://puskasakademia.hu