Utánpótlás-válogatott kapussal erősített a Dunaújváros FC

Új igazolást jelentett be a Dunaújváros FC: szerződést kötött Mergl Szabolccsal, a 2004. február 14-én született, 11-szeres utánpótlás-válogatott kapussal. A fiatal hálóőr érkezése tovább erősíti a dunaújvárosi keretet a tavaszi folytatás előtt.

Mergl Szabolcs a Ferencvárosi TC utánpótlásában nevelkedett, ahol az NB III-as csapatban is lehetőséget kapott, majd a másodosztályú Soroksár SC együttesében folytatta pályafutását. Fiatal kora ellenére már komoly tapasztalatot szerzett: eddig 31 mérkőzésen védett az NB II-ben, míg 20 alkalommal lépett pályára az NB III-ban.

A klub vezetése nagy örömmel köszöntötte új kapusát, akitől stabil teljesítményt és további fejlődést várnak a következő időszakban. Mergl Szabolcs a téli felkészülés során már új csapatával dolgozik, és hamarosan tétmérkőzésen is bizonyíthatja képességeit a Dunaújváros színeiben.

Forrás/fotó: Dunaújváros FC

Be the first to comment

Leave a Reply