Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano értesülései szerint az elmúlt napokban a Premier League-címvédő Liverpool FC megkezdte az egyeztetéseket Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbításáról. A 25 esztendős középpályás elmúlt időszakban mutatott világklasszis teljesítményével nem csak a nemzetközi sportsajtónál, hanem aktuális klubjánál is elégedettek, így megkezdődtek a tárgyalások a játékos 2028-ig érvényes kontraktusának meghosszabbításáról. A Vörösök vezetői állítólag 2030 nyaráig szeretnék meghosszabbítani a magyar játékos szerződését.

fotó: UEFA / Getty Images
Egyes pletykák szerint a folyamatok már előrehaladott fázisban vannak, de a felek még nincsenek közel teljes megállapodáshoz. Nem hivatalos információk alapján a magyar futballista 130 ezer eurót keres hetente Liverpoolban a mostani szerződésével, így természetesen ez a bér is megemelkedne, ezzel a keret legjobban kereső futballistái közé léphetne elő a rangsorban.
Erről a spanyol AS című napilap is beszámolt, hozzátéve, hogy a spanyol Real Madrid és az angol Manchester City is figyelemmel követi a játékos teljesítményét és vizsgálja egy jövőbeli szerződtetés lehetőségeit.
Az AS továbbá azt is hozzáteszi, hogy Szoboszlai fizetése elmarad a posztján világklasszisnak számító futballistáktól, hiszen a Real Madridot erősítő Jude Bellingham, a Manchester Unitedben futballozó Bruno Fernandes vagy éppen a Bayern Münchenben játszó Jamal Musiala is 300 ezer eurónál többet vihet haza hetente.

fotó: Getty Images
Szoboszlai Dominik becsült piaci értéke a Transfermarkt adatai szerint 85 millió euróra tehető, így aki szeretné majd megvásárolni a magyar válogatott középpályását, annak vélhetően mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen állítólag a Liverpool 100 millió euró alatt tárgyalni sem hajlandó az esetleges kérőkkel.
A futballista jelenleg a magyar válogatottnál tartózkodik, hiszen a héten két fontos világbajnok selejtező vár nemzeti csapatunkra, előbb csütörtökön Örményország vendégeként lépünk pályára, majd vasárnap Írország ellen zárjuk a kvalifikációs sorozatot a Puskás Arénában.
Be the first to comment