Boér Gábor közös megegyezést követően távozott a Videotontól

A hétvégi, BVSC-Zugló ellen 1-0-ra elveszített hazai bajnoki mérkőzést követően előrehozott szakmai értékelést tartott a NB2-ben szereplő Videoton FC Fehérvár vezetősége. A megbeszélésnek végül az lett az eredménye, hogy közös megegyezést követően távozott a csapattól Boér Gábor vezetőedző és asszisztensedzője, Makra Zsolt is, erről hétfőn délben számolt be a hivatalos honlapján a székesfehérvári klub.

fotó: Videoton FC Fehérvár

,,Szeretném megköszönni a klub vezetésének és a stáb nagy részének a közös munkát, valamint a segítőkész, pozitív hozzáállást. Megtisztelő volt számomra egy ilyen nagy múltú és komoly presztízsű klubban dolgozni. Sajnálom, hogy az a fajta eredményesség, ami a csapatban van, nem tudott kijönni. További sok sikert kívánok a csapatnak, remélem visszatalál oda a klub, ahol a helye van a magyar labdarúgás térképén. Köszönöm az RBD-nek is a végig NB1-es szintű szurkolást és támogatást!”fogalmazott búcsúzóul a fehérvári klub hivatalos honlapján Boér Gábor.

A 42 esztendős szakember a nyáron nehéz helyzetben vette át újjáalakuló csapat irányítását, amelynek 15 tétmérkőzésen ült a kispadján. A bajnokságban 13 találkozón 3 győzelmet, 4 döntetlent és 6 vereséget, míg a MOL Magyar Kupában két győzelmet ért el vele együttes, amelynek köszönhetően ott vannak a legjobb 16 között.

A fehérvári klub vezetősége az elmúlt hetek eredményeit és mutatott játékát látva úgy ítélte meg, hogy csapatnak új impulzusokra van szüksége a sikeresebb folytatás érdekében, ezért döntöttek Boér Gábor menesztése mellett.

fotó: Videoton FC Fehérvár

Az új vezetőedző kilétéről csak később születik döntés, de egyes sajtóhírek szerint jelenleg Pető Tamás számít az egyik legnagyobb esélyesnek a Vidi kispadjára. Az 51 éves szakember számára nagy visszatérés lenne ez, hiszen az előző szezonban 35 tétmeccsen már irányította a székesfehérvári csapatot, azóta pedig nem volt munkája, de egy korábbi interjújában elárulta, hogy az NB1-ből és az NB2-ből is voltak megkeresései.

Be the first to comment

Leave a Reply