Legnagyobb mumusával találkozott a Szeged az NB II. 8. fordulójában, hiszen azzal a Szentlőrinccel csaptak össze, akiket eddig 8 tétmeccs alatt egyszer sem tudtak legyőzni.
Jobban kezdte a találkozót a Szeged, az első komolyabb lehetőség Miskolczi előtt adódott, aki kevéssel helyezett a bal alsó mellé. Ezt követően is sorjáztak a szegedi lehetőségek, míg a túloldalon Veszelinovnak kellett védenie egy fejest, gólt azonban nem hozott az első 45 perc.

Az 58. percre megtörte a gólcsendet a Szeged, Márkvárt szabadrúgását Vágó fejelte középre, ahol az érkező Borvető védhetetlenül stukkolt Gyurján kapujába (1-0). A 63. percben közel járt az egyenlítéshez a Szentlőrinc, ám Kiss-Szemán centerezését Adamcsek mellé lőtte. A 78. percben lezárta a mérkőzést a Szeged, Kurdics kiváló beadását Novák lőtte kapásból Gyurján kapujába (2-0). A hajrá is okozott izgalmas pillanatokat, Veszelinovnak kétszer is nagy bravúrt kellett bemutatnia, míg Holman nagy helyzetben helyezett belsővel a kapu mellé, így az eredmény nem változott, a Szeged pedig először győzte le a Szentlőrincet.
MERKANTIL BANK LIGA 8. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA−SZENTLŐRINC 2–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 892 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Toplánszki Szabin)
Szeged: Veszelinov – Sándor M. (Sztankó, 90.), Vágó L., Szilágyi, Tóth B. – Miskolczi, Márkvárt, Rabatin (Holman, 73.), Kurdics (Kalmár, 87.) – Borvető (Pejovics, 87.), Novák. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Milovanovics, Márta (Herczeg, 80.) – Décsy (Samson, a szünetben), Szolgai – Nyári, Nagy R., Bőle (Kiss-Szemán, 61.) – Tóth-Gábor (Adamcsek, a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Borvető (58.), Novák (78.)
Be the first to comment