Mint ismert, az ETO FC csapata 2-0-s vereséget szenvedett az osztrák Rapid Wien otthonában a Konferencia-Liga selejtező playoffkörének visszavágóján, így a Bolla Bendegúzt is foglalkoztató bécsi együttes 3-2-s összesítéssel bejutott a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára, míg a győriek számára véget ért az idei nemzetközi kupaszereplés.

fotó: Magyar Nemzet / Csudai Sándor
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője csalódottan értékelt.
,,Sok sikert és szerencsét kívánok a Rapidnak, amellyel izgalmas meccset játszottunk. Tudtuk, hogy megnyomják az első perceket, de nem tudtuk átvészelni. Amint felvettük a ritmust, már labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és veszélyes helyzetek is kialakultak az ellenfél tizenhatosán belül, Claudiu Bumba lehetőségénél bravúrral védett a kapus. A második félidő kiegyenlített volt, picit veszélyesebb volt a Rapid, de nagy gólhelyzete nem volt. Rendkívül bosszantó, hogy ilyen elkerülhető hibából kaptuk a második gólt, teljesen felesleges eladott labda előzte meg a helyzetet. Próbáltunk cserélni, leegyszerűsíteni a játékot, de a Rapid a tapasztalatával átvészelte a hajrát. Ilyen közönség előtt nehéz játszani, nem vagyunk még annyira tapasztaltak. A kispad a hazaiakkal összehasonlítva nagy különbséget mutatott. Ki tudja, mi történik, ha mindenki rendelkezésünkre áll.”
A 45 esztendős szakember szerint komoly tanulságokkal szolgált a számukra a hat lejátszott nemzetközi kupamérkőzés.
,,Pillanatnyilag fáj, és szomorúak, csalódottak vagyunk. Visszatekintve az európai szereplésre, rengeteget és jól dolgoztunk, sikerült magunk mellé állítanunk az egész várost, és mindig igyekeztünk kihozni magunkból a legtöbbet. Tanulságos két hónap van mögöttünk, ez most fájó, de másnap felkel a nap is, a hétvégén pedig mérkőzés vár ránk, össze kell szednünk magunkat fejben, és menni tovább. Háromszor nyertünk otthon, háromszor kikaptunk idegenben. Ha máskor is kijutunk a nemzetközi porondra, akkor tanulnunk kell ebből, eredmény kell idegenben is.”

fotó: Magyar Nemzet / Csudai Sándor
Be the first to comment