HIVATALOS: Nyíregyházáról vett kölcsön támadót a Honvéd

A Budapest Honvéd bejelentette Pinte Patrik érkezését.

A felvidéki támadó fél évre érkezik Kispestre Nyíregyházáról.

Örültem, hogy kölcsönben a Honvédhoz tudtam szerződni, nagyon várom a közös munkát a srácokkal és az edzővel is. Azon leszek, hogy segítsek a csapatnak, keményen fogunk dolgozni a jó eredményekért, ehhez pedig szükség lesz pozitivitásra is. Mindenképpen gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot, nagyon fontos, hogy mindenki bízzon a felkészülési időszakban elvégzett munkában, önmagában már ez is önbizalmat adhat nekünk. Elsősorban a védelmünknek kell összeállnia, stabilnak lennie, ugyanakkor a támadások során is élesnek kell maradnunk, hogy három pontnak örülhessünk a meccsek végén. Nagyon bízom benne, hogy fordul a kocka és jól fogunk teljesíteni tavasszal. A Honvéd remek szurkolótáborral bír, alig várom, hogy pályára lépjek előttük a Bozsik Arénában” – nyilatkozta a Honvéd oldalának.

Pinte Patrik a Somorja, a Slovan és a Senec ifjúsági csapataiban kezdte pályafutását, a felnőtt futballba pedig a pozsonyi gárdában kóstolhatott bele. 2017-ben Magyarországra szerződött, ahol a Szombathelyi Haladásban szerepelt az NB I-ben. Egy év múlva a cseh Mladá Boleslavhoz került, majd a KFC Komárno, a Somorja, a Mikulas és a Moravce-Vrable együtteseiben szerepelt. 2023-ban visszatért Magyarországra, ekkor a Kolorcity Kazincbarcika szerződtette a támadót. Az előző idényben csapata legeredményesebb játékosa lett 8 találattal a másodosztályban, majd a nyáron leigazolta a Nyíregyháza, ahol ősszel 10 bajnokin játszott az élvonalban. Érdekesség, hogy Pinte ma ünnepli a 28. születésnapját

Pinte Patrik a Honvéd második téli szerzeménye Rácz Gergő után.