Egy remek év után hasonló folytatásban bízik a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben újonc Nyíregyháza Spartacus FC. Tímár Krisztián legénysége január 3-án elkezdte a felkészülést a bajnokság folytatására, ahol az elején orvosi felméréseken és különféle teszteken kellett részt vennie a játékosoknak, mellette pedig már a labdás és konditermi edzések is szerepelnek a programban.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az elmúlt napokban egyre több hír jelent meg a honi élvonalban szereplő csapatokkal kapcsolatban, hogy kik érkezhetnek, kik távozhatnak és ez alól nem kívétel a Szpari sem.
ESETLEGES TÁVOZÓK
Egybehangzó hírek szerint több NB2-ben szereplő klub is érdeklődik a Nyíregyháza játékosai iránt, név szerint Baki Ákos, Gengeliczki Gergő, Pinte Patrik, Gresó Mátyás és Myke Ramos.
Baki Ákos és Gengeliczki Gergő évek óta meghatározó tagja a nyíregyházi védelemnek és korábban már többször harcoltak egymás mellett, más csapatnál is. Az idei szezonban összesen 21 meccset játszottak ketten az élvonalban, míg tavaly fontos szerepet játszottak abban, hogy a Szpari feljusson az NB1-be. Ugyanakkor a szerződésük idén nyáron lejár, így jelenleg szabadon tárgyalhatnak velük az esetleges kérők, bár Gengeliczkinek szerepel a szerződésében egy hosszabbítási opció is.
Egyes hírek szerint az NB2-ben szereplő Budapest Honvéd szeretné őket leigazolni, mivel a nem olyan régen kinevezett vezetőedző, Feczkó Tamás elég jól ismeri a két futballistát, hiszen korábban már dolgoztak együtt az MTK-nál.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Pinte Patrik tavaly nyáron igazolt Kazincbarcikáról a Szparihoz, ahol többnyire csak csereként lépett pályára. Egybehangzó sajtóhírek szerint a Honvéd venné kölcsön a 27 esztendős támadót, aki állítólag már orvosi vizsgálatokon vesz részt a fővárosiaknál.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
A brazil-magyar kettős állampolgárságú Myke Bouard Ramos pályafutása során megfordult már Putnokon, Salgótarjánban, az MTK-nál, Kisvárdán, a Haladásban és az Egyesült Arab Emirátusokban szereplő Al Ittihad Kalbanál, majd 2022 nyarán igazolt Nyíregyházára, ahol többnyire sérülések hátráltatták, de 43 tétmérkőzésen szerzett 10 gólt, valamint kiosztott 11 gólpasszt.
A 32 esztendős támadó szerződése még 2026 nyaráig érvényes a nyírségieknél, aki iránt komolyan érdeklődik az NB2-es Budapest Honvéd, valamint a feljutó helyen tanyázó Kolorcity Kazincbarcika. Egyes hírek szerint a borsodiak állnak közelebb a játékos megszerzéséért folyó versenyben.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Gresó Mátyás 2021 januárjában igazolt Nyíregyházára, méghozzá az NB3-as Eger SE-től, előtte futballozott Jászberényben és a DVTK-nál is. Hamar beilleszkedett a Szpariba, ahol 128 tétmérkőzésen 20 gól és 21 gólpassz van a neve mellett.
A hírek szerint az NB2-ben a kiesés elől menekülő Mezőkövesd csapata szeretné leigazolni a 28 esztendős támadót, ám információink szerint a matyóföldiek még nem tettek konkrét ajánlatot a játékosnak.
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
ESETLEGES ÉRKEZŐK
Révész Bálint, a Nyíregyháza Spartacus FC tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a tél folyamán szeretnék megerősíteni a keretet és állítólag két kiszemelt játékosa is van a gárdának.
Az egyik ilyen a Budapest Honvéd 21 esztendős balhátvédje, Benczenleitner Barna. Az U21-es válogatott futballista karrierje nagy részét a kispestieknél töltötte, de megfordult már Siófokon és az ETO-nál is kölcsönben.
A 2022/2023-as szezonban már bemutatkozhatott az NB1-ben is, azóta meghatározó tagja a fővárosi piros-fekete alakulatnak. Összesen 54 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólt szerzett, valamint kiosztott 4 gólpasszt is.
A játékos ügynöke, Vladan Filipovic korábban úgy fogalmazott, hogy nem kívánják meghosszabbítani ügyfele idén nyáron lejáró szerződését a Honvéddal, így nagy valószínűséggel távozni fog.
Információink szerint Benczenleitner Barna szívesen igazolna a szabolcsiakhoz, mivel ez egy komoly előrelépés lehet a karrierjében.
fotó: Nemzeti Sport
A másik kiszemelt futballista a MOL Magyar Kupa-győztes védő, Lenzsér Bence lehet.
A győri nevelésű 28 esztendős hátvéd 2015 februárja óta futballozik Pakson, ahol stabil kezdőnek számít már évek óta. Összesen 242 mérkőzésen viselte magán az atomvárosiak mezét, amelyeken 9 gól és 13 gólpassz volt a mérlege.
A játékos szerződése idén nyáron lejár a paksiaknál, így jelenleg a Szpari szabadon tárgyalhat vele.
fotó: Paksi FC
Az NB1-es tabella 8. helyén álló Nyíregyháza Spartacus FC már elkezdte a felkészülést a bajnokság folytatására. A keret tagjai rövidesen elutaznak majd Törökországba, ahol edzőtáborozni fognak.