Észak-nyugati csoport 2024-2025, 11. forduló, esélylatolgatás

A listavezető Bicske nagyon elhúzott a mezőnytől, de a 11. fordulóval együtt még hét kör hátravan az őszi szezonból, így bőven szerezhetnek pontokat a csapatok, és esetleg csökkenthetik a bicskei előnyt.

Egyébként szoros a küzdelem Észak-nyugaton, hiszen a második és a 12. helyezett között csak 7 pont a különbség. A 11. fordulóban is több rangadónak beillő meccset rendeznek. Az élmezőnyben, középen és az alsóházban is közvetlen riválisok találkoznak, utolérhetik, megelőzhetik egymást, vagy éppen kicsit leszakíthatják magukról az üldözőt.

Észak-nyugati csoport 11. forduló

ETO Akadémia – Puskás Akadémia II

A két akadémia csatájának izgalmát fokozhatja, hogy a szerzett gólokkal jól állnak. A Győr 18, a Puskás 17 gólt szerzett eddig, a kapott gólokban viszont a vendégek jobban állnak (12-20), és talán ez dönthet. Tipp:1-2

Újpest FC II – Credobus Mosonmagyaróvár

A vendégek nagyon jó sorozatban vannak, négy győzelem után érkeznek Újpestre. A lila-fehérek ugyanennyi mérkőzés óta nyeretlenek, és ez idő alatt csak 1 pontot szereztek. Tipp: 1-1

III. Kerületi TVE – Gyirmót FC Győr II

Az egyetlen nyeretlen csapat látogat Óbudára, és eddig nem adott olyan jelet a Gyirmót II, amiből arra lehetne következtetni, hogy képes lesz meglepetést okozni. De ez az NB 3, ahol bármi megtörténhet, még az „országos egyes” is felborulhat. Meg lennék lepve, ha így történne. Tipp: 3-0

Kelen SC – Komárom VSE

Ajánlom ezt a mérkőzést az NB 3 kedvelőinek. Alsóházi rangadó, amelyen a Kelen egy győzelemmel megelőzheti, a Komárom pedig sikere esetén kicsit leszakíthatja ellenfelét. Nagyon kell a 3 pont mindkét csapatnak, ezért nagy csata várható. Tipp: 2-2

Balatonfüredi FC – FC Sopron

A Sopron a 11., a Füred a 12. helyen áll. Azonos pontszámot (12-12) gyűjtöttek eddig, minden adott a jó mérkőzéshez. Hajlok arra, hogy hazai győzelmet tippeljek, de meg fognak verni a füredi drukkerek, mert a pontjaik többségét csapatuk számára negatív tippjeim után szerezték. Ugyanakkor a Sopront sem tartom esélytelennek, így a tippem: 1-1

VSC 2015 Veszprém – Bicskei TC

A forduló rangadója. Mikor máskor csökkenthetne hátrányán a második Veszprém, ha nem a listavezető ellen. A Bicske nagyon jól védekezik és eredményesen támad, mindenképpen extrát kell nyújtania annak, aki szorossá akarja tenni a küzdelmet velük szemben. Vajon megszakad a nagy bicskei sorozat? Ki tudja? Tipp: 2-1

Budaörs – Dorogi FC

Legalább a hazai meccseit hoznia kellene a Budaörsnek, ha a mezőny első felében akarja zárni az őszt. A Dorog is eléggé hektikusan szerepel, de nincs messze a dobogótól, így most egy idegenbeli győzelemmel ott maradhat közvetlenül az élboly mögött. Tipp: 2-2

Szombathelyi MÁV Haladás – Érdi VSE

Három vereség után érkezik szombathelyre az Érd, ráadásul ezeken a meccseken még gólt sem szerzett. A Haladás is csak egy pontot tud felmutatni az utóbbi három fordulóban, és visszaesett a kiesőhelyek egyikére. Tipp: 0-0