A kupaforduló alatt több felkészülési mérkőzést is játszottak az NB III-as csapatok szeptemberben: körkép

A Magyar Kupa szeptemberi küzdelmei miatt több edzőmeccset is játszottak az NB III-as gárdák, valamint a bajnokság közben is volt néhány mérkőzés, így most ezeknek következik a rövid összefoglalója.


A Honvéd II. szeptemberben a 43. sz. Építők csapatával játszott felkészülési mérkőzést, amit Menyhárt Barnabás mesterhármasával 3-0-ra nyertek meg.

Honvéd II. 3–0 43. sz. Építők gól: Menyhárt, Menyhárt, Menyhárt

Honvéd: Gyetván – Sebe, Nagy Z., Vojtko, Godányi, Kocsis G., Nyitrai, Pintér M., Menyhárt, Benkő, Hancz
Cserék: Molnár M., Gincsai, Kis K., Polonkai, László M.
Vezetőedző: Kovács Gábor


Balaton-parti rangadót rendeztek a kupaküzdelmek alatt, hiszen Siófokon lépett pályára a Balatonfüred. Az első félidő még nem hozott gólt, majd Rédling fejesével előnyhöz jutottak a vendégek. Az 52. percben Markó büntetőjével kettőre növelte előnyét a Balatonfüred. A Siófok két kapufát is lőtt, majd végül Balogh góljával szépített, de az egyenlítés már nem jött össze.

BFC Siófok 1-2 Balatonfüred gól: Balogh, ill.: Rédling, Markó

kép: BFC Siófok

A heves esőzés miatt a Cigánd-Kisvárda II. felkészülési mérkőzés végül elmaradt szeptember közepén.

Cigánd SE Kisvárda II. (elmaradt)


Gólzáporos meccseket játszott viszont a Dél-Keleti csoportot vezető Gyula, amely szeptemberben a Martfűvel játszott edzőmeccset a kupahétvége alatt. A Martfű Ficsor góljával szerzett vezetést, majd a 30. percben Kanálos növelte a vendégek előnyét. Három perccel később már 0-3 volt az állás, Draskovics lőtte a következőt. Azonnal szépített a Gyula, Krajcsó így beállította a félidei eredményt. A második játékrészben Csicsely szépített, majd a 75. percben Szilágyi egalizált, de a győzelmet egyik csapat sem tudta megszerezni. Október 2-án a Békéscsaba II.-vel is játszott felkészülési meccset a Gyula, az is 3-3 lett.

Gyula 3-3 Martfű (Krajcsó 34′, Csicsely 52′, Szilágyi 75′, ill.: Ficsor 18′, Kanálos 30′, Draskovics 33′)

Békéscsaba II. 3-3 Gyula


A Tiszaföldvár október 9-én a Békéscsaba II. vendégeként lépett pályára. Kálmán Szilárd duplájával és Babolek Zoltán góljával 3-1-re nyert a Tiszaföldvár.

Békéscsaba II. 1-3 Tiszaföldvár

kép: TISE