Légióskörkép: Pusztai gólt szerzett

Nem ez volt a legsikeresebb hétvége légiósaink számára, Pusztai Sára góljának azonban így is örülhetnek a magyar szurkolók.

WSL

Csiki Anna újfent csereként állt be a Tottenhambe, ezúttal a 77. percben küldték a pályára, csapata 2-2-es döntetlent ért el az Aston Villa ellen.

Frauen Bundesliga

A Turányi Lillával felálló Bayer Leverkusen 2-1-re nyert a Hoffenheim ellen. A válogatott védője végigjátszotta a mérkőzést, míg a másik oldalon Sinka Napsugár először volt kerettag.

Zeller Dóra 84 percet játszott a Köln színeiben, az összecsapás azonban 2-0-ás Freiburg-sikert hozott.

A Werder Bremen komoly vereségbe szaladt bele, 4-0-ra kaptak ki a zöld-fehérek a Bayern München ellen. Pápai Emőke csereként lépett pályára, míg ezúttal Németh Hanna nem kapott lehetőséget.

Serie A

Nem sokáig figyelhettek a szurkolók magyar játékost a pályán az Inter mérkőzésén, ugyanis a válogatott kapitányát, Csiszár Henriettát egy könyökös miatt a hatodik percben le kellett cserélni. Csapata őt nélkülözve is 3-1-re tudott nyerni a Sassuolo otthonában.

A Lazion Kaján Zsanett kései beállása sem tudott segíteni, a magyar válogatott csatára csupán szűk negyed órát kapott.

Belga szuperliga

Pusztai Sára továbbra is kiváló formában futballozik Belgiumban, az OH Leuven 4-0-ás győzelméből góllal vette ki a részét.

Svájci szuperliga

Rangadót nyert az FC Zürich, ahol két magyar játékos is pályára lépett, Szabó Viktóriát a 93. percben cserélték le, míg Csányi Diána a 82. percben állt be.