Első a második ellen, debütál hazai pályán Máté Csaba, Újpesten vendégszerepel az ETO: a 8. forduló beharangozója

A hétvégén az OTP Bank Liga 8. fordulóját rendezik. A hétvégi program pénteken az ETO újpesti vendégjátékával kezdődik, majd szombaton a két alsóházban szereplő csapat, a Kecskemét és a Nyíregyháza mérkőzik meg egymással, továbbá a Zalaegerszeg Miskolcra utazik, a DVSC pedig lezárná négymeccses vereségi szériáját az MTK ellen. Vasárnap a Fehérvár remek hazai mérleggel fogadja az idegenben még nyeretlen Paksot, a fordulót pedig a listavezető felcsútiak zárják a címvédő otthonában.

Szeptember 27. (péntek) 20:00 Újpest FC-ETO FC Győr

kép: Kisalföld

Az Újpest döntetlennel tért vissza a Diósgyőr ellen, míg az ETO-nak jót tett a válogatott szünet, hiszen előbb a kupában nyertek, majd 2015 tavasza után első élvonalbeli győzelmüket is elkönyvelhették a Paks ellen. Az algériai támadó, Nadir Benbouali pedig egyelőre jó vételnek tűnik, hiszen három gólnál jár két tétmeccsen győri zöld-fehérben.

Az ETO viszont továbbra is utolsó, míg az Újpest a harmadik helyről várja a folytatást. A hazaiak javítanának a DVTK elleni 0-0 után, míg Borbély Balázs gárdája az ijesztő szezonrajt után tudta valamennyire stabilizálni magát, legutóbbi három tétmeccsén nem talált legyőzőre. A Szusza Ferenc Stadionban eddig felemás az Újpest idei teljesítménye, kétszer nyertek, de akkor háromgólos differenciával, viszont egy vereség és egy döntetlen szerepel még a nevük mellett.

Tipp: 2-0

Szeptember 28. (szombat) 15:00 Diósgyőr-Zalaegerszeg

kép: DVTK

Miskolci túrák egyre sűrűbben szerepelnek a ZTE naptárában, egy éven belül harmadszor utaznak a DVTK-hoz Márton Gáborék. Tavaly decemberben 3-0-s győzelmet arattak, majd februárban 4-2-es vereséggel intettek búcsút a Magyar Kupának.

A DVTK a bajnokságban már 4 meccs óta nem kapott gólt, viszont ebből a legutóbbi két meccsük 0-0-ra végződött. Hasonlóan hosszú, sőt ennél hosszabb sorozata pont a Zalaegerszegnek volt, amikor 2022 tavaszán produkált ehhez hasonló kapott gól nélküli szériát. A ZTE fontos győzelmet aratott legutóbb, hiszen a Kecskemét ellen másodszor nyertek bajnokit a szezonban.

Tipp: 1-1

Szeptember 28. (szombat) 17:00 Kecskemét-Nyíregyháza

kép: Kecskeméti TE

Hét bajnokijából mindössze egyet nyert meg a Kecskemét az idei szezonban, igaz azt az egyik feljutó ellen. A másik feljutó utazik majd szombaton a Széktói Stadionba, azonban a Nyíregyháza egyre jobb formában, szeptemberben egy kupatovábbjutás után a DVSC-t győzték le a keleti derbin.

Az alsóházban szerepel mindkét csapat, a Kecskemét 2 ponttal gyűjtött kevesebbet, így kiesőhelyre csúszott vissza Szabó István csapata, így csak győzelemmel előzheti vissza a Nyíregyházát. A két együttes a 2021-22-es szezonban még a másodosztályban találkozott egymással, utoljára 2015-ben játszottak az élvonalban egymás ellen. Tavasszal a Magyar Kupában még másodosztályúként pont a Nyíregyháza vetett véget a kecskeméti kupaálmoknak.

Tipp: 2-2

Szeptember 28. (szombat) 19:30 Debreceni VSC-MTK Budapest

kép: DVSC

Kellemetlen emlékei lehetnek a Debrecennek az MTK-ról, hiszen tavaly mindhárom meccset elbukták a hajdúságiak a kék-fehérek ellen. Ebből kettőt ráadásul a Nagyerdei Stadionban.

Máté Csaba hazai debütálására így az MTK ellen kerül sor, amely a legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette. A DVSC javítana a nyíregyházi vereség után, de az MTK-nak is van min kozmetikáznia.

Tipp: 3-2

Szeptember 29. (vasárnap) 15:30 Fehérvár FC-Paksi FC

kép: Paksi FC

Dobogós csatákat vívtak tavaly, most a 7. Fehérvár fogadja a 4. helyen tanyázó Paksot. A Fehérvár jó hazai szériája eddig idén sem marad el a bajnokságban, hiszen három meccsen 7 pontot gyűjtöttek Pető Tamásék, viszont az előző bajnokijuk sima 3-0-s vereséggel zárult Felcsúton.

A Paks tavaly hárommal kapott ki Székesfehérváron és a legutóbbi két tétmeccsét elveszítette a Tolna vármegyei gárda a Fehérvárral szemben, ráadásul az idegenbeli bajnoki mérlege szöges ellentéte a Fehérvár hazai mutatóinak: három meccs és csak egy pont.

Tipp: 1-1

Szeptember 29. (vasárnap) 18:30 Ferencváros-Puskás Akadémia

kép: Fradi.hu

Hektikus idényben fürdik jelenleg a Ferencváros, Pascal Jansen együttese ugyan kiesett augusztusban a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, épphogy kiszenvedte a Banja Luka ellen a főtáblára kerülést, majd szerdán kikapott az Anderlechtől, de a bajnokságban valamennyi bajnokiját megnyerte és a kupában is továbbjutott. A játékot rengeteg kritika éri a zöld-fehérek háza táján, amely mostani ellenfelükről nem mondható el.

Hornyák Zsolt csapatánál valami megtört tavasszal, zsinórban nyerték a meccseket, sokszor kiütéses győzelemmel. Az idei szezonban a Fiorentina ellen búcsúztak a Kl-től és egy kivétellel ők is megnyerték minden bajnokijukat, de egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a Ferencváros.

A legutóbbi négy tétmeccükön rendes játékidőben nem kaptak ki a felcsútiak a Groupama Arénában, kérdés, hogy a sorozat vajon megszakad-e és ki állhat majd a tabella élén vasárnap estére.

Tipp: 1-1