A Ferencváros nyerte a 225. örökrangadót – MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

MTK – Ferencváros örökrangadóval kezdődött meg péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójának programja. A kék-fehérek két vereséget követően szerettek volna javítani, míg a címvédő zöld-fehérek a mutatott játékukon akartak javulni, mivel a válogatott szünet előtt komoly gondjaik voltak egy-két hazai és nemzetközi mérkőzésen is.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A mérkőzés első helyzete a 4. percben jött a Ferencváros részéről, ekkor Ben Romdhane próbálkozott egy 20 méteres lövéssel, de nem találta el a kaput. Tíz perccel később ismét a tunéziai válogatott középpályás került helyzetbe, amikor a bal oldalon befelé húzva lőtt, de a labda a kapu fölé szállt.

A 18. percben büntetőt kapott a MTK, miután Ramírez szabálytalankodott Kosznovszky Márkkal szemben a 16-oson belül. A labda mögé Bognár István állt oda, aki rendkívül higgadtan passzolt a jobb alsóba. A 33 esztedős irányítónak ez volt a 3. gólja a bajnokságban. (1-0)

Túl sokáig nem örülhettek Horváth Dávid tanítványai, hiszen hét perccel később érkezett az egyenlítés a Ferencváros részéről: Makreckis húzott el a jobb szélen, majd remek beadással találta meg az érkező Varga Barnabást, aki 6 méterről, egy védő mellől felugorva fejelt a kapu bal oldalába. (1-1)

Egyre jobban átvette a mérkőzés irányítását a vendég együttes, amely helyzetekben is megmutatkozott, a 34. percben Zachariassen jobbról érkező beadását Varga Barnabás fejelte nem sokkal mellé. Kb tíz perccel később Rommens próbálkozott egy 22-23 méteres szabadrúgással, amely egy hazai játékoson irányt változtatva ment el a jobb alsó mellett.

A félidő vége előtt nem sokkal egy újabb gól született, amelyet a Fradi szerzett: egy kapu előtti kavarodást követően a labda az előre húzódó Raul Gustavo elé került, aki közelről a hálóba lőtt. (1-2)

Újabb helyzet már nem alakult ki az első félidő folyamán, így a szünetben 1-2-t mutatott az eredményjelző.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A második félidő is ferencvárosi helyzetekkel kezdődött, előbb az 58. percben Zachariassen lövését hárította Demjén Patrik, majd három perccel később Kehinde lövésszerű beadását is fognia kellett a hazai kapusnak. A 63. percben Bognár végezhetett el egy szabadrúgást nagyon jó helyről, amelyet Dibusz Dénesnek kellett kitolnia a bal kapufa mellől.

Ezt követően leginkább a mezőnyben harcoltak egymással a csapatok, amelynek következtében nem alakult ki komolyabb lehetőség egyik kapu előtt sem.

A 79. percben a csereként pályára lépő Matheus Saldanha remekül indult meg a jobb szélen, majd egészen a kapuig vezette a labdát és került ziccerbe, ám Demjén lábbal hárítani tudta a próbálkozását. Kettő perccel később már eredményes tudott lenni az FTC nyári csúcsigazolása: Traoré lepattanó lövését követően Saldanhahoz került a játékszer, aki egy átvételt követően 11 méterről a bal sarokba lőtt. A 25 éves brazil támadó a Budafok elleni Magyar Kupa mérkőzésen duplázott és most megszerezte első gólját az NB1-ben is. (1-3)

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A hátralévő időben már nem esett több gól, így a Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a 225. örökrangadón.


OTP Bank Liga NB1, 7. forduló

MTK Budapest - Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

Budapest, Új Hidegkúti Nándor Stadion, 4815 néző

Vezette: Karakó Ferenc (Buzás Balázs, Belicza Bence Péter)

Ferencváros: Dibusz - Makreckis (Botka, 76.), Cissé, Gustavo, Ramirez (Civic, 76.) - Rommens, Ben Romdhan - Traore, Zachariassen, Kehinde (Saldanha, 66.) - Varga B.

Vezetőedző: Pascal Jansen

MTK: Demjén - Hej (Kádár, 46.), Varju, Beriashvili, Kovács P. (Antonov, 63.) - Kata, Horváth A. (Végh, 46.) - Kosznovszky, Bognár (Stieber, 76.), Polievka - Jurina (Németh, 76.)

Vezetőedző: Horváth Dávid

Gólszerzők: Bognár I. (18. perc - 11-esből), illetve Varga B. (25. perc), Raul Gustavo (45. perc), Saldanha (80. perc)


Az MTK ezzel a vereséggel maradt az 5. helyen, míg a Ferencváros továbbra is a tabella élén áll, ráadásul ennek a győzelemnek köszönhetően jó szájízzel várhatják majd Pascal Jansen tanítványai a belga RSC Anderlecht elleni Európa-Liga főtábla első mérkőzését.