Az Újpest magabiztosan győzte le a DVSC-t – Újpest FC – Debreceni VSC 3-0 (2-0)

A múlt héten csonka fordulót rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben, mivel három nemzetközi kupaporondon érdekelt csapatunk is halasztás mellett döntött, így csak három bajnokit rendeztek meg a három nap folyamán. A honi élvonal 5. játéknapját péntek este egy Újpest – DVSC összecsapás nyitotta meg a Szusza Ferenc Stadionban.

fotó: MLSZ

Aktívabban kezdte a mérkőzést az Újpest együttese, az első lehetőség is a lila-fehérek előtt adódott a 14. percben, amikor is Brodic lőtt nem sokkal a bal alsó sarok mellé. Nem sokkal később Joao Nunes előtt is adódott egy helyzet, ám azt elpuskázta a portugál védő.

A 20. percben megtört a jég, előnybe került az Újpest: egy kis szögletet követően Geiger Bálint adott középre, ahol az érkező Bese Barnabás bólintot a jobb felsőbe. Megyeri Balázs és a debreceni védők tehetetlenül álltak. (1-0)

Kilenc perccel később már kettővel mentek a lilák: Ljujic adott remek labdát Mucsányi Márknak, aki Lagator mellett szépen elvitte, majd az alapvonalról centerezett az érkező Ljujicnak, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia. A 30 esztendős szerb irányítónak ez volt a 4. gólja az idei szezonban. (2-0)

A 33. percig kellett várni az első komolyabb debreceni lehetőségre, ekkor Domingues jobboldali beadására érkezett Dzsudzsák Balázs, aki 10-11 méterről a kapu mellé fejelt nem sokkal. Pár perccel később Silue lövése találta telibe az oldalhálót.

Több helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, így 2-0-s újpesti vezetéssel mehettek pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport

Még egy perc sem telt el a második félidőből, amikor is Ferenczi János vállalkozott egy távoli lövésre, ám az nem sokkal elsuhant a jobb kapufa mellett. A túloldalon Mucsányi lépett ki egy hosszú indítást követően, majd éles szögből lőtt, de alig-alig tévedett.

Az 52. percben Besével szemben szabálytalankodott Braga a 16-oson belül, amiért Káprály Mihály játékvezető 11-est ítélt. A labda mögé Brodic állt oda, aki magabiztosan fel lőtte a jobb felső sarokba. (3-0)

fotó: Nemzeti Sport

Az 57. percben Dzsudzsák lövését fogta gond nélkül Piscitelli, majd Domingues és Vajda Botond is csúnyán fölé lőtt egy-egy labdát.

Ezt követően Dreskovic kétszer is tudott fejelni ígéretes helyzetben, de gól egyikből sem született.

A hátralévő időben mindent megtette a szépítő gólért a DVSC, ám a háromgólos előnyét magabiztosan örző Újpest ellen nem találtak ellenszert, így a fővárosi lila-fehérek nyerték az összecsapást.


OTP Bank Liga NB1, 5. forduló

Újpest FC - Debreceni VSC 3-0 (2-0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion

Vezette: Káprály Mihály (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)

Újpest: Piscitelli - Duarte, Nunes, Gergényi - Bese (Baranyai, 84.), Tajti (Lacoux, 77.), Geiger, Ljujic (Onovo, 84.), Tamás (Kobouri, 84.) - Mucsányi (Dékei,69.) - Brodic

Vezetőedző: Bartosz Grzelak

DVSC: Megyeri - Stojkovic, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Szűcs, Shaghoyan (Szuhodovszki, 55.) - Braga (Vajda, 55.), Dzsudzsák (Szécsi, 71.), Domingues (Kocsis, 88.) - Silue

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerzők: Bese (20. perc), Ljujic (29. perc), Brodic (52. perc - 11-esből)


Az Újpest ennek a sikernek köszönhetően feljött a tabella 6. helyére, míg a Debrecen visszacsúszott a 10. helyre és innen várják a válogatott szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzést.