Hornyák Zsoltban maradt némi hiányérzet a firenzei 3-3 után: ,,Azt éreztem, hogy lebecsült minket a Fiorentina, de igazságos eredmény született”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Puskás Akadémia együttese óriási bravúrt bemutatva 3-3-as döntetlent ért el az olasz élvonalbeli ACF Fiorentina otthonában a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén. Hornyák Zsolt legénysége az első húsz percben erősen meglepte a talján klubot az agresszív és intenzív letámadásnak köszönhetően, majd a hazaiak átvették a mérkőzés irányítását, előbb egyenlítettek, majd a 75. percre megfordították az állást, de egyértelműen a Puskás tartását bizonyítja, hogy a végén egy szögletet követő fejesből sikerült egyenlíteniük.

fotó: Getty Images

A gólgazdag összecsapást követően a felcsútiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt értékelte a látottakat az újságíróknak.


Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: ,,Ha egy csapat vezet 2-0-ra, akkor az edző nem lehet elégedett, de azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen ellenfél ellen játszottunk ma. Nem gondoltam volna a meccs előtt, hogy hiányérzetem lesz. Azt éreztem, hogy a Fiorentina lebecsül minket, mivel mi egy új klub vagyunk az európai futballtérképen és ezt szerettük volna kihasználni. Az első félidő nagyon jól sikerült a számunkra, ám azt nagyon sajnáltam, hogy egy gyerekes hibából gólt kaptunk. Ha kétgólos előnnyel mentünk volna az öltözőbe, akkor biztosan nehezen tudott volna visszajönni a meccsbe a hazai csapat."

Az 51 éves szakember szerint sikerült kihasználniuk a Fiorentina hibáit, amely önbizalmat adott a játékosainak.

,,Tisztában vagyok azzal, hogy milyen játékerőt képvisel a Fiorentina, de tudtuk nagyon jól, hogy a 3-4-2-1-es felállás még nem tökéletes, mivel új edző érkezett a nyáron a firenzeiekhez és ezt szerettük volna kihasználni az első félidőben, amely sikerült is. Mégegyszer mondom, ha nem kaptunk volna gólt az első félidő végén, akkor már bíztam volna a győzelemben is, de a csapatom megmutatta a karakterét a találkozó végén és sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe. Összeségében igazságos eredmény született, de, ha figyelembe vesszük, hogy a Fiorentinával játszottunk, elégedettnek kellene lennem a döntetlennel, de nem vagyok az."

fotó: Puskás Akadémia FC


Ennek az eredménynek köszönhetően még teljesen nyílt maradt a párharc, így a döntést meghagyták a csapatok jövőhét csütörtök 21:00 órára, a felcsúti Pancho Arénában.