Először nyert a Dunaharaszti

Megszerezte első bajnoki győzelmét ebben a szezonban a Dunaharaszti MTK. A Dél-nyugati csoport újonca Bonyhádról hozta el a pontokat.

A nyáron az osztályozón elbukó, majd visszalépések miatt mégis az NB3-ba feljutó Pest vármegyei csapat a második félidőben szerzett gólokkal nyert 2-0-ra.

A harasztiak két elvesztett mérkőzést követően előbb a Gárdony ellen szereztek pontot, majd most következett a bonyhádi siker. Bár még csak a 4. fordulót játszották le a bajnokságban, a tabellára tekintve látható, milyen fontos ez a megszerzett 4 pont, mert azokat jelenleg közvetlen riválisoktól sikerült elcsenni.

A Dunaharaszti a negyedik játéknap után a 12., a Bonyhád a 13., a Gárdony pedig a 14. helyen áll. A kék-fehérek az 5. fordulóban az eddig mindössze 1 pontot szerző Dunaföldvárt fogadják, és ha tartani tudják a formájukat, akkor újabb alsóházi csapattal szemben szerezhetnek pontokat, és zárkózhatnak a középmezőnyhöz, az egyébként igencsak erősnek mondható Nb3-as csoportban.