HIVATALOS: Laczkó Zsolt a Budapest Honvéd vezetőedzője

A Budapest Honvéd hétfőn reggel bejelentette új vezetőedzőjének személyét, aki nem más, mint Marco Rossi segítője és a 2017-ben a Honvéddal játékosként bajnoki címet szerző Laczkó Zsolt veszi át az első csapat irányítását.

Laczkó játékosként a Honvéd mellett Magyarországon a Debrecennel megjárta a Bajnokok Ligáját, játszott továbbá a Ferencvárosban, Pakson, Kecskeméten, Békéscsabán, a Vasasban és a III. Kerületben is. Olaszországban a Sampdoria, a Vicenza és a Padova, Angliában a Leicester City, Görögországban a Levadiakos csapatát erősítette.

Edzőként Felcsúton korosztályos csapatoknál kezdett el dolgozni, majd 2021-től a magyar válogatott mellett dolgozik. Júliusban a Honvéd II. edzője lett, most pedig a kispestiek felnőtt csapatát irányíthatja.

kép: Budapest Honvéd

„Laczkó Zsoltot szakmailag egy jól felkészült edzőnek tartom, a futballról alkotott elképzeléseink nagyon hasonlítanak egymáshoz, sok közös tulajdonságunk van. Mindketten a sok munkában hiszünk és azt gondoljuk, hogy egy csapat kizárólag akkor lehet eredményes, ha az edzői stáb példát mutat a játékosoknak és azon dolgozik reggeltől estig, hogy az együttes sikeres legyen. Zsolt Marco Rossi mellett rengeteg tapasztalatot szerzett a válogatottnál, a Honvéddal volt magyar bajnok, tudja azt, hogy a közönség mit vár el tőlünk és biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog azért tenni, hogy a csapat sikeresen szerepelhessen. A Honvéd nevében szeretném megköszönni Marcónak, hogy támogatta Zsoltot ebben a feladatban“ - nyilatkozta a klub honlapjának Fórizs Sándor sportigazgató.

„Nagyon meglepődtem, amikor felvetődött a lehetőség, de egy percig se gondolkodtam, mert Magyarország egyik legnagyobb klubjáról van szó, tisztában vagyok, mit jelent a Honvédot irányítani, készen állok a kihívásra. A döntés kapcsán természetesen kikértem Marco Rossi véleményét is, aki maximálisan támogatott, hogy elfogadjam ezt a feladatot, nagyon köszönöm neki. Az elmúlt három évben sokat tanultam a válogatottnál, tőle és az egész szakmai stábtól, nagyon örülök, hogy a Honvéd és a nemzeti csapat is támogatja a két munkakör együttes ellátását. Nincs időm azon gondolkozni, hogy mekkora ugrás ez a feladat, különben is, már a munkára, az edzésekre koncentrálok. Hiszek a játékosfejlesztésben, életkortól függetlenül, sokat és keményen kell dolgozni a sikerek érdekében. Motivált az is, hogy látom a vezetőségen, mennyire elkötelezettek annak érdekében, hogy a Honvéd sikeres legyen és hálás vagyok nekik a lehetőségért. Ami a csapatot illeti, szeretném meghagyni azokat az elemeket, amelyek jól működtek és változtatni azon, ami szükséges, hiszen egy vereség sem jelenti azt, hogy minden rossz. Természetesen szeretném belevinni a saját egyéniségemet is a munkába, edzőként minden nap száz százalékra törekszem, csak teljes odaadással lehet végezni ezt a feladatot. Nálam ez az alap, ezt várom el magamtól, a kollégáimtól és a játékosoktól egyaránt.“- nyilatkozta Laczkó Zsolt a klub honlapjának.

Laczkó Zsolt vasárnap a Soroksár ellen debütál a Honvéd kispadján.