NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 4. forduló

NB3 Dél-Keleti csoport


2024.08.18. (vasárnap) 11:00 óra

KECSKEMÉTI TE II. - BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Nem igazán kezdte jól a bajnokságot a kecskeméti csapat, eddigi három találkozójából egyet sem tudott megúszni négy kapott gól alatt... Mondhatni eljött az ideje a javításnak. Ellenfelük a Honvéd MFA sem jeleskedett eddigi teljesítményével. Mindhárom mérkőzését hazai pályán játszotta és a jó rajtot követően már csak egy döntetlenre volt képes odahaza. Legutóbbi találkozójukat láttam, amelyen néha úgy tűnt a Pénzügyőr lefocizta őket. Ettől függetlenül úgy érzem jobb csapat jelenleg, mint a kecskeméti tarcsi és ez egy kötelező három pontnak tűnik. A lilák talán most megúszhatják négy kapott gól alatt, de pontjuk csak nagyon nehezen lehet! Tipp: 1-3


VASAS FC II. - SZOLNOKI MÁV FC

Egyik csapat sem kezdte túl biztatóan az idényt, bár a Vasas csak szoros csatákban maradt alul két idegenbeli mérkőzésén, míg odahaza magabiztosan nyert a Martfű ellen. Az agyalföldiek szeretik a hazai pályát, ahol egyik ellenfél sem mehet biztosra, legfőképp a még pont nélkül álló Szolnok! A kék-fehérek immár sorozatban negyedik mérkőzésüket játszák idegenben. Úgy néz ki, hogy ez nem válik hasznukra és igencsak össze kell magukat kapni, ha pontosan akarnak Angyalföldről hazatérni. Egy újabb vereséggel már az elején igen komoly lemaradásba kerülhetnek... Tipp: 2-0


2024.08.18. (vasárnap) 17:30 óra

TISZAKÉCSKEI LC - CSEPEL SC

Ezek a csapatok már jobban kezdték a szezont, bár a másodosztályból érkező kécskeiektől talán többet is várhattunk volna, de még semmi sincs veszve. Az újonc Csepel szereplése viszont dicséretes, a hazai meccseit hozta és az erősnek mondható pesterzsébetiektől pedig pontot hozott. Az előző fordulóban a Tiszakécske csak nehezen boldogult a Dabassal, a lelkes és még veretlen Csepel akár ismét pontosan térhet haza! Tipp: 1-1


METON-FC DABAS SE - SZEGEDI VSE-G-FALC KFT

Még pont nélkül áll a piros-fehér dabasi alakulat, bár az első forduló hatalmas pofonja után már szorosabbá tudta tenni a következő meccseit. A Szeged nagyon jól kezdett, hozta a kötelezőt és a Monor elleni rangadón is pontot szerzett. A kérdés az, hogy ki tart-e a lendület a még pont nélküli Dabas otthonában is? Vagy a Dabas végre összekapja magát annyira, hogy az már pontban vagy pontokban is megmutatkozzon? Vereség esetén már az elején jelentős lemaradásba kerülhetnek a dabasiak a biztos bentmaradást érő helyezéstől! Tipp: 2-2


MONOR SE - BKV ELŐRE

Akár egy rangadónak is beillő összecsapás. Úgy tűnik a Monor komolyan gondolja és ahogy nekiindultak a szezonnak az mindenképpen a tavalyinál jobb időket ígér...! Rátalálni látszik a helyes útra a BKV Előre is, az első fordulói bukta után megemberelték magukat és hozták a kötelezőt, igaz nem éppen a mezőny élcsapataival csatáztak.... A kék-sárgáknak ez most egy erőfelmérő lehet, hogy hol is tartanak jelenleg, de úgy érzem a Monor ha kicsivel is, de előrébb tart és egy újabb hazai diadalt zsebelhet be. Tipp: 2-1


TISZAFÖLDVÁR SE - GYULAI TERMÁL FC

Újonc rangadó, ellentétes előjelekkel. A pontnélküli Tiszaföldvár fogadja a százszázalékos listavezetőt. Gondolta-e bárki is Gyulán, hogy a harmadik forduló után vezetni fogják a bajnokságot? A földváriak még hadilábon állnak a gólszerzéssel és úgy tűnik még a védelem sem állt össze igazán. A Gyula két meglepetés győzelem után elbírta az esélyesség terhét is és a harmadik fordulóban magabiztos győzelemmel erősítette meg pozícióját. Most is inkább ők az esélyesek. Bár minden sorozat megszakad egyszer ahogy a pozitív, úgy a negatív is. Ha negyedik találkozóját is megnyerik a gyulaiak az már igazi álomkezdés lesz az újonctól! Tipp: 1-3


PÉNZÜGYŐR SE - MARTFŰI LSE

Eddig vendégként jeleskedik csak a Pénzügyőr. Láttam a vasárnapi mérkőzésüket, ahol helyenként egész jól fociztak. Szóval tudnak ők ilyent is! Most hazai közegben kellene gyarapítani a pontjaik számát. A Martfű a jó kezdés után beragadni látszik és ahogy az előző szezonban, most is úgy tűnik a Pénzügyőr lehet az egyik fő riválisa majd. Így akár ez még egy hatpontos találkozó is lehet. Ha a zöld-fehérek át tudnak menteni valamit idegenbeli formájukból akkor nyerhetik a találkozót! Tipp: 2-1


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – ESMTK

Némileg meglepő lehet,  a Hódmezővásárhely még nyeretlen. Alighanem többet tudnak ők ennél és mentségükre legyen mondva eddigi mindhárom találkozójukat idegenben rendezték. Most mutatkoznak be odahaza, ahol rögtön egy rangadóba futnak bele, hiszen az előző szezon ezüst és bronzérmese csap össze. Talán még korai lenne leírni a vásárhelyieket és nem is várnak könnyű percek az erzsébetiekre. Az ESMTK viszont még nem játszott idegenben ebben a szezonban, így mi is kíváncsian várjuk mire lehet majd képes. Mindkét gárdának igazi erőfelmérő lehet a találkozó, amely érzésem szerint igencsak háromesélyes. Tipp: 2-1