A Fehérvár kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-Ligától – Fehérvár FC – Omonia Nicosia 0-2 (0-1)

Szerda este újabb magyar csapatért szoríthattunk a nemzetközi kupaporondon, hiszen a Fehérvár FC lépett pályára a Konferencia-Liga selejtőzéjének 3. fordulójában, ahol a Lang Ádámot is a soraiban tudó ciprusi Omonia Nicosia látogatott Székesfehérvárra. A párharc első mérkőzését a ciprusi zöld-fehér együttes nyerte 1-0-ra, így Pető Tamás legénysége hátrányból várhatta a második felvonást, de nem tűnt egy megoldhatatlan feladatnak az állás megfordítása. A fehérváriak szerették volna megismételni az 1985-ös csodát, amikor is az UEFA Kupa negyeddöntőjében az angol Manchester United elleni 1-0-s odavágót követően, a hazai visszavágón nyerni tudtak, szintén 1-0-ra, majd 11-es párbajt követően sikerült továbbjutniuk egy topcsapat ellen. Akkoriban meg sem álltak a sorozat fináléjáig a piros-kékek.

fotó: Nemzeti Sport

Az első negyedórában alaposan bekezdett a fehér mezben pályára lépő Omonia, a 6. percben Khammas veszélyes szabadrúgását ütötte ki Tóth Balázs, majd Erakovic 17 méteres próbálkozását tolta ki a léc alól a magyar kapus. A 13. percben Simic fejesét is nagy bravúrral szedte ki Tóth Balázs, majd egy perccel később Maric fejese a kapufát érintve hagyta el a játékteret.

Egészen a félidő közepéig kellett várni az első komolyabb fehérvári lehetőségre, ekkor Bedi Bence 22 méteres lövése ment el nem sokkal a bal alsó mellett.

A 28. percben góllá érett a ciprusiak fölénye: a vendégek remekül gurigáztak a fehérváriak 16-osának előterében, Simic az alapvonalról középre passzolt, az érkező Semedonak négy méterről nem okozott nagy gondot az üresen maradt kapuba passzolni. Gyakorlatilag sakk-mattot kapott Pető Tamás együttese. (0-1)

fotó: Nemzeti Sport

A 37. percben megduplázhatta volna csapata és saját maga góljainak a számát Semedo, ám Tóth Balázs remek ütemben mozdult ki a kapujából és leszedte a labdát a ciprusiak támadójának lábáról.

A dán játékvezető nem sokkal később lefújta az első félidőt, egygólos Omonia vezetéssel mehettek a csapatok egy rövid pihenőre, de összesítésben már kettővel Valdas Dambrauskas legénysége.

fotó: Fehérvár FC

A második félidő fehérvári lehetőséggel kezdődött, az 52. percben Milicevic beadása után Bedi fejelt nem sokkal a kapu fölé.

Ezt követően már nem annyira kockáztatott az Omonia Nicosia, próbálták őrizni az előnyüket, de néha-néha próbálták megzavarni a Vidi játékosait egy-egy zavaró letámadással.

A 73. percben Stefanelli éles szögből leadott lövését védte Fabiano, majd két perccel később Kovács Mátyás beadása egy ciprusi védőről pattant Kovács Patrik elé, aki valahogyan kapura tudott lőni közelről, ám azt megfogta Fabiano.

A mérkőzés hajrájára benyomta ellenfelét a saját kapuja elé a Fehérvár, a 87. percben Milicevic szögletét követően Huszti András fejesét fejelték ki a gólvonalról, majd az ismétlésnél Kovács Patrik lőtt mellé.

Az utolsó percekre kezdett elfáradni a hazai gárda, így megint csak felélénkültek a ciprusiak. A 90. percben Charalampous 20 méteres lövését Tóth Balázs hárította bravúrral.

Már amikor mindannyian azt hittük, hogy egygólos vereséget szenved a Vidi, akkor jött a második ciprusi gól: a 95. percben Charalampous újabb próbálkozását védte Tóth Balázs, de a karjáról éppen a csereként beállt Kakoulli elé került a labda, aki közvetlen közelről nem hibázta el. (0-2)

A bíró a gólt követően pár másodperccel lefújta az összecsapást, az Omonia Nicosai kétgóllal legyőzte idegenben a Fehérvár FC-t, így kettős győzelemmel ők jutottak tovább a Konferencia-Ligában. El kell ismerni, hogy a jobb csapat jutott tovább, hiszen próbálkozott a Vidi becsületettel, de a legtöbbször Tóth Balázs nagy bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne legyen sokkal nagyobb a különbség, szóval nagyon sokat köszönhetnek a fehérváriak a 26 éves kapusuknak.

Lang Ádám az első mérkőzéssel ellentétben nem lépett pályára a párharc visszavágóján, csak a kispadról követte az eseményeket.


Konferencia-Liga selejtező, 3. forduló, visszavágó

Fehérvár FC - Omonia Nicosia (ciprusi) 0-2 (0-1)

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3840 néző

Vezette: Jakob Kehlet (Victor Skytte, Jakob Mastrup) – dánok

Fehérvár: Tóth - Melnyik (Huszti, 46.), Serafimov, Spandler, Milicevic - Katona (Kovács M., 75.), Bedi, Csongvai, Pető (Babos, 46.) - Christensen (Stefanelli 58.), Holender (Kovács P., 46.)

Vezetőedző: Pető Tamás

Omonia: Fabiano - Diounkou (Masouras 92.), Panagiotou, Coulibaly, Khammas - Erakovic (Atzili 81.), Maric - Simic, Saidou (Charalampos, 46.), W. Semedo (Kousoulos 81.) - Stepinski (Kakoulli 90.)

Vezetőedző: Valdas Dambrauskas

Gólszerzők: Semedo (28. perc), Kakoulli (90+5. perc)

Továbbjutott: az Omonia Nicosia kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel


A ciprusi Omonia ennek a továbbjutásnak köszönhetően egy lépésre került a Konferencia-Liga főtáblájától, a rájátszásban majd az Osijek (horvát) - Zira (azeri) párharc győztesével találkozik a playoffkörben.

A Fehérvár FC számára véget ért az idei nemzetközi kupaszereplés, így mostantól fókuszálhatnak a magyar bajnokságra és majd a MOL Magyar Kupára.