Pető Tamás: ,,Hazai környezetben szeretnénk javítani és egy sikeres mérkőzést játszani”

Szerda este újra a láthatjuk a pályán a Fehérvár FC-t, de ezúttal nemzetközi kupamérkőzésen lépnek pályára Pető Tamás fiai. A labdarúgó Konferencia-Liga selejtező 3. fordulójának visszavágóján a piros-kék együttes hazai pályán fogadja a Lang Ádámot is a soraiban tudó ciprusi Omonia Nicosiát. A párharc első mérkőzését a ciprusiak nyerték 1-0-ra, így hátrányból várják a visszavágót Csongvai Áronék, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat előtt állnak.

fotó: Fehérvár FC

A találkozó előtti napon mindkét együttes megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót, elsőként a hazai együttes részéről Pető Tamás vezetőedző és Tóth Balázs mondták el a várakozásaikat a mérkőzéssel kapcsolatosan.

Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője: ,,Nagyon nehéz hét után vagyunk, előbb játszottunk egy kemény meccset a Sumqayit ellen, ami fizikálisan sokat kivett a csapatból, majd következett a vasárnapi bajnokink, ami nem sikerült jól. Hetek óta extrém terhelésnek vannak kitéve a játékosaim, remélem, nem a fáradtság lesz a meccset meghatározó tényező. Megpróbáljuk felkészíteni a csapatot, hogy ez a mentális és fizikális fásultság minél kevésbé látszódjon."

Az 50 éves szakember szerint nagy szükségük lesz a fehérvári szurkolók támogatására.

,,A hangulat továbbra is nagyon jó a csapaton belül, jó dolgozni ebben a légkörben, ilyen pozitív közegben. Érzem, hogy a szurkolóink is mögöttünk állnak, szerdán is nagy szükségünk lesz a támogatásukra. Hazai környezetben szeretnénk javítani és egy sikeres mérkőzést játszani. Az Omonoia egy teljes hetet készülhetett a visszavágóra, pihentebbek lesznek, ami nagy előny a párharcban. A kinti meccsen nekünk is volt ziccerünk, sajnos kimaradt, de ez már a múlt. Cipruson sok beadásuk volt a szélekről, ezeket mindenképp ki kell javítanunk és akkor lesz esélyünk a továbbjutásra."

fotó: Fehérvár FC

Tóth Balázs, a Fehérvár FC kapusa: ,,Nehéz mérkőzésre számítok, mert az első felvonáson láthattuk, hogy az Omonia elég jó csapat. Magyarországról kicsit a Ferencvároshoz lehet hasonlítani az erősségét tekintve. A ciprusiak hétvégén nem játszottak, csak erre a meccsre készültek, úgyhogy biztosan frissek lesznek."

A 26 éves hálóőr a kinti odavágón több hatalmas bravúrt is bemutatott, amely miatt csak egygólos vereséget szenvedett a Vidi. Szerinte a továbbjutáshoz a kulcs a stabil védekezés és megfelelő helyzetkihasználás lehet majd.

,,Számunkra is az a fontos, hogy kompaktak legyünk, ne hagyjunk lehetőséget helyzetek kidolgozására. Arra kell legjobban figyelni, hogy a széleken ne tudjanak mögénk kerülni.Az a cél, hogy minél tovább kihúzzuk kapott gól nélkül, aztán ha a hetvenedik perc körül döntetlen, akkor kockáztathatunk. Helyzeteink biztosan lesznek, csak arra kell koncentrálni, hogy azokat belőjük."

fotó: Fehérvár FC


A fehérváriak számára rosszul sikerült a főpróba, hiszen múlthét vasárnap 4-1-es vereséget szenvedtek Újpesten.

A Fehérvár FC - Omonia Nicosia Konferencia-Liga selejtező visszavágót ma este 18:00-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.