Ugrai és a Gyirmót szériája is folytatódott

A Csákvár a hibátlan Gyirmótot fogadta a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Jól kezdtek a hazaiak, a 11. percben Varga középreadását Nagy Zoárd fejelte a Gyirmót hálójába (1-0). Pár perccel később Nagy a második gólját szerezhette volna, de Hársfalvi védett. A vendégek rövid idő alatt összekapták magukat: Madarász kísérlete ugyan még célt tévesztett, de a 27. percben Horváth beadását Ugrai a kapuba helyezte (1-1). Így Ugrai Roland a harmadik meccsén is betalált gyirmóti színekben.

kép: Aqvital FC Csákvár

A második félidőben Ugrai jelentkezett lövéssel, Zelizi hárított. A 62. percben Ugrai ezúttal asszisztált, jobb oldali beadását Madarász vágta a kapuba, fordított a Gyirmót. A második gól szerzője majdnem gólpasszt adott később, hiszen remek kiugratása után Horváth Rajmund ziccerét hárította Zelizi, meccsben tartva a Csákvárt. A hazaiak előtt több lehetőség is adódott az egyenlítésre, de Gazdag távoli lökete fölé, Szakály csúsztatása pedig mellé ment, míg Umathum fejesét Hársfalvi fogta.

A hajrában súlyos sérülés következtében Simon András maradt lent a gyepen, a pontos diagnózisra a következő napokban kerül sor.

A Gyirmót FC Győr továbbra is hibátlan a bajnokságban, míg a Csákvár zsinórban második meccsén kapott ki.

Csákvár 1-2 Gyirmót (Nagy 11', ill.: Ugrai 27', Madarász 62')

Csákvár: Zelizi – Murka, Karacs D., Gregor (Simon A., 64.), Varga B. – Major M. (Gazdag V., a szünetben) – Haragos (Szakály D., 78.), Farkas A. (Umathum, 64.), Dusinszki, Szabó B. (Jablonszkij, 64.) – Nagy Z. Vezetőedző: Tóth Balázs


Gyirmót: Hársfalvi – Lányi, Hudák D., Csörgő V., Helembai – Katona M., Hudák M. (Kovács D., 86.) – Horváth R., Madarász M. (Hajdú Á., 86.), Ugrai (Piscsur, 81.) – Adamcsek (Szegi, 68.). Vezetőedző: Tamási Zsolt