Uram és Holczer voltak a főszereplők, pontosztozkodás Soroksáron

A nyeretlen Soroksár a veretlen Békéscsabát fogadta a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Már a meccs elején vezethetett volna a Soroksár, de Uram védte Szabó lövését. Uram ezután újabb nagy bravúrokat mutatott be: előbb Halmai hatalmas helyzetét, aztán Szabó közeli fejesét hárította. Az első félidőben még egy öngóltól és egy rövid saroknál érkező Halmai-góltól mentette meg csapatát a lilák kapusa.

kép: Soroksár SC

A második félidőt is jól kezdte a Soroksár, előbb Szabó kísérletezett messziről, ez még épphogy mellé ment, majd egy szép akció után Manner kapáslövését ismét nagy bravúrral védte Uram János. Ezután a másik oldalon kellett nagy bravúr: Kővárit buktatta Vass Ádám a tizenhatoson belül, Zádori tizenegyesét azonban Holczer fogta. A büntető után újra soroksári helyzetek következtek: a 61. percben Dragóner lépett be védője elé, lövését azonban kiszedte Uram, majd Halmai távoli lövését már simán magához is ölelhette. Dhonata már átlövéssel próbálkozott balról, de Uram szögletre tolta a próbálkozást. A Soroksár a hajrában is beszorította a Békéscsabát, de Halmai távoli kísérlete, Dobos emelése és Varga lapos lövése nem találta el a kaput. A hajrában Vólent Rolandot kiállította a vendégektől a játékvezető, így emberhátrányban fejezte be a meccset a Békéscsaba, de így is 1 ponttal távozott Soroksárról.

A Soroksár ezzel még nyeretlen, míg a Békéscsaba továbbra is veretlen a szezonban.

Soroksár 0-0 Békéscsaba

Soroksár: Holczer – Króner, Kékesi A., Bolla G., Dhonata – Vass Á. (Köböl, 79.), Tóth A. – Szabó Sz. (Dobos Á., 62.), Manner (Korozmán, 62.), Halmai Á. (Varga I., 87.) – Dragóner F. (Lovrencsics B., 62.). Vezetőedző: Lipcsei Péter


Békéscsaba: Uram – Kuzma, Kovács G., Csató M., Kóródi N. – Kővári R., Tóth M. (Pintér N., 73.), Szabó B. (Hodonicki, 66.), Viczián – Czékus (Sármány, 73.), Zádori (Vólent, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor