Befejezetlen edzőmeccsen szerepelt az Eger

Ukrán ellenfele ötven perc játék után félbeszakította az Eger mérkőzését.

Az ukrán Minaj csapatával csapott össze az Eger, ahol egy játékost lehetett kiemelni a kezdőcsapatból. Csengeri Lili, az Eger játékosa csupán 13 éves, ebből adódóan a bajnokságban nem is szerepelhet, most azonban barátságos mérkőzésen bemutatkozhatott az Egerben.Ez a debütálás pedig egészen emlékezetes lehet számára, ugyanis ő szerezte meg a vezetést az Egernek. Ennek azonban nem sokáig örülhettek a magyarok, ugyanis előbb egy szabadrúgás után egyenlített a Minaj, majd egy egri hiba után meg is fordították a meccset. A második félidő elején aztán egy les és egy fault után az ukránok vezetőedzője úgy döntött, csapata nem folytatja a mérkőzést, így azt sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha kilencven percig tart a találkozó.

Vitányi László a mérkőzés végkimenetele miatt csalódottan nyilatkozott:

“Egy rendkívül erős és jó csapatot láttunk vendégül, akik meglátásom szerint az elmúlt mérkőzés óta sokat fejlődtek. A meccs elérte volna célját, hiszen magas iramban zajlott. Sajnálom, hogy kollégám egy ítéletet követően így döntött, így kicsit rossz szájízzel kellett bevonulnunk. Haladunk tovább, mert a mai mérkőzés is rávilágított, hogy sok még a teendő.”

Eger: Bognár Zs. – Pócs R., Végh D., Végh K., Veres V., Kóka B., Nagy D., Pintér P., Ramor K., Bukta N., Csengeri L.
csereként pályára lépett: Gyöngy G., Bederna B,, Fazekas V., Szivósné B. R., Pifku V.

Kép forrása: egerse.com