Még a felcsútiaknál is fiatalabb klub: röviden az Ararat Armenia együtteséről

Az örmény Ararat Armenia ellen kezdi meg a PAFC a nemzetközi kupaszereplését az idei szezonban, íme az örmény együttes rövid bemutatása.

Még adott ellenfélénél is fiatalabb csapatról van szó, hiszen az Ararat Armeniát 2017-ben alapították még Avan Academy néven. 2018 elején Samvel Karapetyan orosz-örmény üzletember vette át a csapatot. Az Ararat rögtön a 2018-19-es szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett az örmény első osztályban, majd megvédte címét, azóta azonban nem sikerült bajnoknak lennie. Az előző idényben bronzérmes lett a bajnok Pyunik és a Noah mögött.

Az Ararat már jóval több nemzetközi kupameccset játszott, mint a PAFC.

2019-ben az AIK rögtön kiejtette őket a BL-ből, majd gibraltári Lincoln és a georgiai Saburtalo Tbilisi ellen sikerült továbbjutni, de a playoffban a Dudelange kiejtette őket. 2020-ban a ciprusi Omonia ismét megállította őket egyből a BL-ben, majd a Flora és az Esch kiejtésével ismét elmentek a playoffig, ahol újra elvéreztek, 2-1-el estek ki a Crvena Zvezda ellenében.

Azóta kevesebb meccset játszott az utóbbi időben az Ararat: a 2022-23-as idényben az észt Paide kiejtette őket egyből az EKL-ben tizenegyesekkel. Tavaly az albán Egnatia ellen a tizenegyesek már az örmények továbbjutását segítették, de a görög Aris megálljt parancsolt.

Ezt a szezont a moldáv Zimbru ellen kezdték Európában és 6-1-es összesítéssel jutottak tovább. Moldovában Serobyan gólja után a ghánai Ocansey duplázott, a visszavágón Yenne, Serobyan és Duarte góljaival 3-1-re nyertek a jerevániak. A bajnokságot a Van elleni 2-0-s sikerrel kezdték a hétvégén, ahol Duarte és Rodriguez volt eredményes.

A kapusposzton debütált az új ukrán hálóőr, Danylo Kucher. Főleg a támadószekció vegyes, van kolumbiai, argentin, ghánai és nigériai támadójuk is, míg a középpályán két kenyai idegenlégiós szerepel, a védelemben pedig portugál és kolumbiai játékos is szerepel, viszont nagyobb arányban örmények alkották a legutóbbi kezdőt a Zimbru ellen. A tavaly 18 gólos Yattara már nem az Ararat játékosa, mögötte a nigériai Yenne 16 góllal lett a legeredményesebb az örmény ligában.

A korábbi örmény szövetségi kapitány, Vardan Minasyan irányítja az Ararat csapatát. Korábban örmény utánpótlás válogatottaknál és a Pyuniknál is dolgozott. 2007-2018-ig több időszakban volt szövetségi kapitány, összesen 47 meccs jutott neki. Miután 2018-ban kikaptak az észak-macedónoktól, távozott és at Ararat vezetőedzője lett 2020-ig, majd 2023 júliusában visszatért. Eddig 117 meccsen ült az Ararat Armenia kispadján, ahol 73 győzelem, 22 döntetlen és 22 vereség a mérlege.

Public Radio of Armenia

Az Ararat Armenia-Puskás Akadémia mérkőzés odavágóját csütörtökön 17 órakor rendezik Örményországban.