2020-ban a BL-főtáblát is megjárta a dán bajnok: röviden a Midtjyllandról

A Midtjylland csapatát 1999-ben alapították, februárban lett 25 éves a klub, 2000-ben pedig feljutott az élvonalba.

Az utóbbi években lett igazán sikeres a csapat Dániában: 2015-ben lettek először bajnokok, majd 2018-ban, 2020-ban és 2024-ben is megnyerték a dán pontvadászatot, legutóbb megelőzve a BL-nyolcaddöntőt is megjárt Kobenhavnt. 2019-ben és 2021-ben a Dán Kupát hódították el.

A nemzetközi kupaporondon 2001-ben debütáltak az UEFA-kupában. Azóta 2016-ban, 2021-ben és 2022-ben az EL csoportkörében szerepeltek, 2022-ben és 2023-ban pedig a tavaszt is megélték a Konferencia Ligában. A legnagyobb sikerük azonban 2020-ban volt, amikor a Bajnokok Ligája főtáblájára is bejutottak és ugyan kiestek, de többek közt döntetlent játszottak a Liverpoollal és az Atalantával.

kép: This is Anfield

A klubban megfordult többek között a Milant és a Sevillát megjárt Simon Kjaer, a Villarreal játékosa, Alexander Sorloth, a Southampton csatára, Paul Onuachu, vagy a korábbi Real Madrid-játékos, Rafael van der Vaart. Korcsmár Zsolt személyében magyar válogatott játékosa is volt a dánoknak.

Tavaly a Konferencia Liga playoffkörében a Legia búcsúztatta őket, így csoportkör nélkül maradtak, idén pedig 4-0-s összesítéssel ejtették ki az andorrai Santa Colomát.

Az idei szezon

A dán bajnokságban már 3 bajnokin túl van a Midtjylland:

  • Aarhus 1-1 Midtjylland (Buksa)
  • Nordsjaelland 2-2 Midtjylland (Sorensen, Sorensen)
  • Midtjylland 2-0 Aalborg (Buksa, Brynhidlsen)

A Santa Coloma elleni párharcban Franculino, Diao, Simsir és Osorio szerezte a gólokat.

A vezetőedzőjük a dán Thomas Thomasberg, aki 2023 tavaszán vette át a csapat irányítását. A keddi lesz a 100. meccse a Midtjylland kispadján, eddig 54 győzelem, 19 döntetlen és 26 vereség a mérlege.