Pascal Jansen: ,,A továbbjutás volt a cél, megoldottuk”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Ferencváros együttese 2-1-re legyőzte idegeben a walesi bajnok The New Saintset a Bajnokok-Ligája selejtező 2. fordulójának visszavágóján, így a zöld-fehérek kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutottak a sorozat következő fordulójába.

fotó: MTI

A találkozót követően az FTC holland edzője, Pascal Jansen értékelte a pályán látottakat.


Pascal Jansen, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: ,,A legfontosabb az volt, hogy a következő fordulóba jusson a Fradi és ez meg is történt. Sajnos a meccs nem sikerült olyan jól, mint a múlt héten, de a munkánkat összességében elvégeztük. Még úgy is, hogy az itteni körülmények eléggé különböznek az otthoniaktól. De boldog vagyok a továbbjutás és a szurkolók miatt is, reméljük tovább támogatnak majd minket a folytatásban is. A legnagyobb tanulság? Ha az európai kupaporondon játszol, akkor a fejlődés és a továbbjutás a lényeg. Ez meg is történt. Ahogyan játszunk, az pedig minden héten egy új lecke, most is voltak dolgok, amik tetszettek és olyanok is, amik nem tetszettek, amiket nem szeretnénk látni - ilyen volt az is, ahogyan a végén azt a teljesen felesleges gólt bekaptuk."

Az 51 éves holland szakember a győzelem mellett örült annak is, hogy fiatal magyar játékosok és egy-egy korábbi sérült is pályára léphetett ezen a mérkőzésen.

fotó: Ferencvárosi Torna Club


Ennek a sikernek köszönhetően biztossá vált, hogy a Ferencváros idén is szerepelhet majd valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, hiszen legrosszabb esetben is Konferencia-Liga főtáblás lesz ősszel Pascal Jansen legénysége.

A BL-selejtező 3. fordulójában az andorrai Santa Coloma vagy a dán Midtjylland lesz a zöld-fehér együttes ellenfele. A párharc első mérkőzését a dánok nyerték 3-0-ra, így nagy valószínűséggel ellenük fog játszani az FTC a következő fordulóban, előtte viszont a bajnokságban is bizonyítaniuk kell, hiszen szombaton a Kecskemét csapatát fogadják majd a Groupama Arénában.