A Ferencváros győzni tudott Walesben is – The New Saints – Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)

Kedden este a walesi The New Saints otthonában lépett pályára a magyar bajnok Ferencváros együttese a Bajnokok-Ligája selejtező 2. fordulójának visszavágóján. Mint ismert, Pascal Jansen legénysége magabiztos, 5-0-s sikert aratott a Groupama Arénában, így zöld-fehér együttes megnyugtató előnyből várhatta párharc második mérkőzését, bár a Fradi így is komolyan vette a találkozót, hiszen a holland vezetőedző a lehető legerősebb kezdőjét küldte a pályára Oswestryben.

fotó: Getty Images

Nem kezdtek túl nagy elánnal a csapatok, de az első lehetőség a walesiek előtt adódott, a 12. percben McManus szabadrúgása kerülte el a Ferencváros kapuját.

Ezt követően már jöttek a magyar csapat részéről is helyzetek, előbb Pesic lőtt mellé egy ziccert, majd Makreckis veszélyes távoli lökete éppen csak elkerülte a jobb kapufát. A 29. percben Zachariassen indította a mélységből induló Adama Traorét, aki a 16-os belülre érve lőni tudott, ám csak az oldalhálót találta el.

A 43. percben vezetéshez jutott a Ferencváros együttese: Maiga ugratta ki a leshatáron, aki 18-20 méterről átemelte a walesiek kapusát, Connor Roberset, és a labda szépen bevánszorgott a kapuba. A helyi VAR-rendszer megvizsgálta a szituációt, amelyből megállapították, hogy nem volt lesen a norvég játékos, így a találat érvényes maradt. (0-1)

fotó: MTI

Ezt követően már nem alakult ki nagyobb lehetőség az első játékrészben, így egygólos ferencvárosi vezetéssel vonultak a csapatok pihenőre.

A fordulást követően mégjobban belassult a játék, látható volt a feleken is, hogy már csak szeretnék letudni ezt a mérkőzést, de a magyar együttes magabiztosan őrizte az előnyét és tartotta a labdát a vezetése birtokában.

A 62. percben tovább nőtt az FTC előnye: a Traoréval szemben elkövetett szabálytalanságért a mérkőzést dirigáló lengyel játékvezető azonnal büntetőt ítélt a magyar bajnok számára. A labda mögé Phillipe Rommens állt oda, aki magabiztosan, a kapu közepébe lőtte a 11-est. (0-2)

fotó: Getty Images

A hátralévő időben a Ferencváros játékosai csak tartották a labdát, valamint passzolgattak az ellenfél játékosai között, amely a helyszínre kilátogató magyar szurkolóknak nagyon tetszett, aki többször ollézva fogadták kedvenceik labdajáratását.

Az összecsapás végén a semmiből szépíteni tudott a TNS: egy beadást követően a berobbanó Daniels lőtt közvetlen közelről a Fradi kapujába, és bár a találat eléggé lesgyanús körülmények között született, de a játékvezető megadta a találatot. (1-2)

Az eredmény már nem változott, a Ferencváros takaréklángon is 2-1-re legyőzte a The New Saints csapatát, így a magyar együttes kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott túl a walesi bajnokon.


Bajnokok-Ligája selejtező 2. forduló, visszavágó

The New Saints (walesi) - Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)

Egyesült Királyság, Oswestry, Park Hall Stadion, 1022 néző

Vezette: Damian Sylwestrzak (lengyel)

TNS: Roberts - Baker (Marshall, 63.), Davies (Pask, 63.), Bodenham - Daniels, Holden (Clark, 80.), D. Williams, Brobbel (Bradley, 63.), Redmond - McManus (J. Williams, 75.), Young

Vezetőedző: Craig Harrison

Ferencváros: Dibusz - Makreckis, Cissé (Abena, 72.), Gustavo, Ramírez - Maiga (Abu Fani, 63.), Zachariassen, Rommens - Traoré (Gruber, 72.), Pesic (Kady, 63.), Kehinde (Katona, 85.)

Vezetőedző: Pascal Jansen

Gólszerzők: Daniels (90+1. perc), illetve Zachariassen (43. perc), Rommens (63. perc - 11-esből)

Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.


Ennek a sikernek köszönhetően biztossá vált, hogy a Ferencváros idén is szerepelhet majd valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, hiszen legrosszabb esetben is Konferencia-Liga főtáblás lesz ősszel Pascal Jansen legénysége.

A BL-selejtező 3. fordulójában az andorrai Santa Coloma vagy a dán Midtjylland lesz a zöld-fehér együttes ellenfele. A párharc első mérkőzését a dánok nyerték 3-0-ra, így nagy valószínűséggel ellenük fog játszani az FTC a következő fordulóban.