Kazincbarcikáról szerződtetett védekező középpályást a Budapest Honvéd

A Budapest Honvéd bejelentette Csilus Tamás érkezését.

Csilus a 2012-13-as szezonban debütált a Ferencvárosban az NBI-ben, majd a 2014-15-ös idényben Pápán 21 élvonalbeli bajnokin kapott lehetőséget. Ezt követően az NB II-ben Soroksárra igazolt, majd a Nyíregyházát erősítette, két szezonnal később pedig a BFC Siófok játékosa volt. A 2020-21-es szezonban igazolt a Haladáshoz, ahol 3 idényt töltött el, 93 bajnokin 7 gólt szerzett, majd tavaly nyáron Kazincbarcikára szerződött. A borsodiaknál 23 bajnoki meccsel gyarapította pályára lépéseinek számait.

kép: Budapest Honvéd

„Az előző idény NB II-es tapasztalatait is figyelembe vettük a keret kialakításakor, és többek között azt láttuk, hogy keménységben is fel kell venni a kesztyűt az ellenfelekkel, megfelelve a bajnokság fizikai kihívásainak, ezért olyan játékosokat is kerestünk, akik a küzdőszellemükkel segíthetik a csapatot. Csilus Tamás ilyen labdarúgó, a küzdeni akarása mellett a pályán is bátran és határozottan kommunikáló karakter, ezért is lehet fontos szerepe az együttesben“ – mondta Kun Gergely ügyvezető.

kép: Budapest Honvéd

„Nagy várakozással tekintek a kispesti szereplésem elé, motivált vagyok és nem is nagyon kellett gondolkoznom a lehetőségem, hamar megegyeztem a Honvéddal. Szimpatikus az a futballfilozófia, amit a Honvéd képvisel, szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak. Olyan típusú játékos vagyok, akik nem ismer elveszett labdát, minden meg akarok tenni annak érdekében, hogy sikeres legyen a klub és a célom, a célunk, hogy jobban szerepeljünk, mint az előző idényben, mindenképpen szeretnénk előbbre lépni“ – nyilatkozta Csilus Tamás a Honvéd oldalának.


BUDAPEST HONVÉD

Érkezők: Branko Pauljevic (Újpest FC), Medgyes Zoltán (Gyirmót), Csilus Tamás (Kazincbarcika)

Távozók: Ivan Lovric (visszavonul), Futács Márkó (visszavonul), Kaczvinszki Dominik (Újpest FC), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Haragos Viktor