Az NB3-ban fog indulni a PTE PEAC és a Dunaharaszti MTK, a Balatonalmádi SE pedig visszalépett

Még mindig maradt néhány homályos folt az NB3-as indulásokkal kapcsolatban. Itt elsősorban a Szombathelyi Haladásra és annak tartalékcsapatára gondolok. Már azt sem értettem, hogy a szombathelyiek második csapata miként vehetett részt az osztályozók sorsolásán, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Az viszont ma bizonyossá vált, hogy az MLSZ felkérte a PTE PEAC és a Dunaharaszti MTK csapatát is az NB3-as indulásra, amelyet azok el is fogadnak.

A másik hírünk, bár ezt hivatalosan még nem jelentették be, hogy a Balatonalmádi SE csapata végül nem vállalja a harmadosztály küzdelmeiben való részvételt.

Figyelem! A feltöltési sorrendben a Salgótarjáni BTC, majd a Monostorpályi SE következik a sorban. Nem tartom kizártnak, hogy az esetleges további visszalépések, illetve a szombathelyi helyzet függvényében még őket is felkérhetik majd.