Két horvát élcsapattal is megmérkőzik a Nyíregyháza együttese az ausztriai edzőtáborban

Az NB1-be frissen feljutó Nyíregyháza Spartacus FC együttese a héten orvosi vizsgálatokkal, valamint különféle felmérésekkel elkezdte a felkészülést az előttünk álló szezonra. Tímár Krisztián, valamint a szakmai stáb tagjai igyekeznek változatos edzésekkel színesíteni a felkészülési programot, amely megtöri a monotonítást. A labdás edzések mellett a konditermet, valamint az uszodát is látogatják a csapat futballistái.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A nyírségi klub a tegnapi nap folyamán közzétett egy listát, amelyen a leszervezett felkészülési mérkőzések láthatóak. Az ausztriai edzőtáborban két jegyzett horvát csapattal fog meccselni Tímár Krisztián legénysége, név szerint a Rijekával és az Eszékkel (Osijek).

Horvátország jelenlegi négy legjobb csapata a Dinano Zagreb, a Rijeka, a Hajduk Split és az Osijek. Általában ez a négy csapat szokott végezni az első négy hely valamelyikén, és a legtöbbször ez a négy csapat jut ki a nemzetközi kupaporondra.

A Rijeka a tavalyi szezonban a 2. helyen végzett a bajnokságban, amelynek köszönhetően indulhatnak majd az Európa-Liga selejtezőjében, ahol akár összetalálkozhatnak majd a Pakssal, feltéve, ha az atomvárosiak képesek lesznek elbúcsúztatni az első fordulóban a román Corvinul Hunedoarát.

Az eszékiek a 4. helyen zártak, amely Konferencia-Liga selejtezőt ért a számukra, és ezúttal szeretnének ott lenni a csoportkör közelében. Tavaly nyáron a Zalaegerszeggel találkoztak az EKL-ben az eszékiek, és akkor 3-1-es összesítéssel túljutottak a magyar csapaton a selejtező 2. fordulójában.


Nyíregyháza felkészülési mérkőzései

2024. 06. 22. (szombat) 11:00

Nyíregyháza Spartacus FC - Cigánd SE (Örökösföld)

2024. 06. 29. (szombat) 11:30

Nyíregyháza Spartacus FC - Michalovce FC/Nagymihály (szlovák I. osztály) (Örökösföld)

2024. 07. 07. (vasárnap) 17:00

NK Osijek/Eszék (horvát I. osztály) - Nyíregyháza Spartacus FC

2024. 07. 10. (szerda)

HNK Rijeka (horvát I. osztály) - Nyíregyháza Spartacus FC

2024. 07. 20. (szombat)

Nyíregyháza Spartacus FC - Békéscsaba 1912 Előre


A Nyíregyháza felkészülési mérkőzéseinek a száma nem végleges, hiszen még a jövőben változhat a program, de erről csak később ad tájékoztatást a klub.