HIVATALOS: Raul Gustavo a Ferencváros játékosa lett

A magyar bajnok Ferencváros együttese a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták a brazil élvonalban szereplő Corinthians hátvédjét, Raul Gustavót.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A 25 éves brazil belső védő az elmúlt egy-két napban már Budapesten tartózkodott, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, amelyre még a brazil klubja engedte el.

Raul Gustavo a Serranense utánpótlásában nevelkedett, majd 19 évesen egy évet lehúzott a horvát Lokomotiv Zagrebben, ahol nem lépett pályara egy tétmérkőzésen sem, majd onnan a Corinthianshoz vezetett az útja. A játékos ezt követően kölcsönben megfordult az Inter Limeira és az EC Bahia együtteseinél is, míg a Corinthiansnál összesen 53 tétmeccsen kapott lehetőséget, ezeken pedig 6 gólt is jegyzett.

A Transfermarkt című német szakportál 2,5 millió euróra becsüli a brazil védő értékét.

fotó: AFP

,,Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba.”nyilatkozott az új szerzeményről Hajnal Tamás, a Ferencvárosi TC sportigazgatója.

Egybehangzó brazil sajtóhírek szerint a budapesti zöld-fehérek 200 ezer dollárt, azaz átszámítva mintegy 75 millió forintot utalnak át a Dél-amerikai klub számlájára, illetve ha a Fradi a későbbiek folyamán értékesíti a futballistát, akkor a vételár 20%-a is a Sao Pauló-i csapatot illeti majd meg.