Visszajutott a másodosztályba a Szentlőrinc – Szentlőrinc SE – Putnok FC 2-0 (0-0)

Múlt hét vasárnap rendezték meg az NB2-es feljutásért kiírt osztályozós párharcok visszavágóit, ahol a Szentlőrinc együttese fogadta a Putnokot. A két csapat a párharc első meccsén 1-1-es döntetlent játszott egymással a putnoki Várady Béla Sportközpontban, így a találkozó előtt minden nyitott volt.

fotó: Szentlőrinc SE

A találkozó első lehetősége a piros-fekete mezes Szentlőrinc előtt adódott, a 3. percben Csörgő Raul 25 méteres kapáslövése kerülte el jócskán a putnoki kaput.

Tíz perccel később megfogyatkozott Szala Ákos legénysége, egy hosszú indítást követően a kapujából kifutó Mészáros Dávid lába csípőmagasságban találkozott a berobbanó Csörgő Rauléval, amiért a játékvezető azonnal előrántotta a piros lapot. Kényszerből kellett cserélnie egyet a borsodiaknak, Mrva Patrik helyén a cserekapus, Pápai Krisztián folytatta a játékot.

fotó: Nemzeti Sport

Szinte azonnal akcióba lendült a putnokiak kapusa, miután Hleba Tamás szabadrúgását követően szögletre tolt egy labdát, majd az érkező szögletnél is résen volt Pápai.

A 34. percben újabb súlyos veszteség érte a Putnok FC-t, miután a csapatkapitnány, Lőrincz Attila hordágyon hagyta el a játékteret egy súlyosnak tűnő sérülést követően. Jobbulást kívánunk a 27 éves középpályásnak!

Az első veszélyes vendég lehetőségre egészen a félidő hajrájáig várni kellett, ekkor egy szögletet követően Tordai Balázs fejelt kapura, ám Héninger Bendegúznak ez nem okozott gondot.

A félidő utolsó pillanataiban büntetőhöz jutott a Putnok, miután a kilépő Korbély Kristófot buktatta Hleba Tamás a 16-oson belül. A labda mögé Boros Gábor állt oda, aki a bal alsót vette célba, ám a próbálkozását megfogta Héninger, így maradt a 0-0.

fotó: Szentlőrinc SE

A második félidő első komolyabb helyzetéből vezetést szerzett a Szentlőrinc: az 51. percben egy bal oldali szögletet követően Tamás László maradt tisztán középen, majd fejelt az ellenfél kapujába. (1-0)

fotó: Szentlőrinc SE

Próbálta fokozni a nyomást a baranyai együttes, előbb Kiss Krisztián kapáslövése kerülte el a kaput, majd Pataki Bence lapos lövését hárította Pápai Krisztián.

A 69. percben kis híján a szezon egyik, ha nem a legszebb gólját láthattuk volna, ha nincs a kapufa a putnokiakkal. A csereként beállt Helesh Yaroslav gyönyörűen vett át egy labdát a tizenhatos bal oldalán, majd jobbal igazított egyet a labdán, és a bal felső felé tekert, ám labda a kapufa belső éléről kifelé pattant.

A 78. percben közel járt az egyenlítéshez a Putnok, miután Boros Gábor közeli lövése csattant a jobb oldali kapufán. Pár perccel később megint csak Helesh aktivizálta magát, most 15 méterről egy tekeréssel próbálkozott, de Pápai nagyot nyújtózva hárítani tudott.

A hajrához közeledve büntetőhöz jutott a Szentlőrinc, miután Helesht buktatták a 16-oson belül. A labda mögé a sértett állt oda, aki nagyon higgadtan passzolt a bal alsó sarokba. (2-0)

fotó: Szentlőrinc SE

A hátralévő időben már nem történt semmi érdekes, így a Szentlőrinc 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Putnokot.


NB2-es feljutásért kiírt osztályozó, visszavágó

Szentlőrinc SE – Putnok FC 2-0 (0-0)

Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 1300 néző

Vezette: Pintér Csaba (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)

Szentlőrinc: Héninger – Miklós P., Keresztes B., Tamás L., Kiss-Szemán – Medgyesi M. (Múcska, 77.), Hleba (Sághy, 77.), Kesztyűs M. (Kiss K., 46.) – Novák Zs. (Szabó Z., 90+1.), Csörgő R. (Helesh, 65.), Pataki B. 

Vezetőedző: Pichler Gábor

Putnok: Mészáros D. – Galacs, Szabó K., Tordai, Nemes – Lőrincz A. (Dobrovolszki, 34.), Vattay, Mrva (Pápai, 16.) – Korbély, Boros G., Pócsik (Kovács D., 88.) 

Vezetőedző: Szala Ákos

Gólszerzők: Tamás L. (51. perc), Helesh (88. perc – 11-esből)

Feljutott a Szentlőrinc SE 3-1-es összesítéssel


A Szentlőrinc tavaly nyáron még NB2-es csapatként bukta el az osztályozót az akkor még NB3-as BVSC ellen, de most a sors valamit visszaadott nekik, hiszen feljutottak a másodosztályba. A Putnok FC hiába lett bajnok, és hiába küzdött nagyot, de egy mérkőzésen összejött nekik annyi probléma, hogy a következő szezonban is kénytelenek maradni a harmadosztályban.

fotó: Szentlőrinc SE