Nem panaszkodnak a riválisok a Nemzetek Ligája sorsolás után – Ronald Koeman, Julian Nagelsmann és Zvjezdan Misimovic értékelt

Mint ismert, tegnap este kisorsolták Párizsban a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös szezonjának csoportbeosztásait. Ennek értelmében Magyarország válogatottja az A-ligában kapott helyet, ahol a második kalapból várhatta a sorsolást. Végül az A3-as csoportba sorsolták a magyar válogatottat, ahol Hollandia, Németország és Bosznia Hercegovina lesz az ellenfelünk.

fotó: MTI

Nem sokkal a Nemzetek Ligája sorsolását követően Hollandia, Németország és Bosznia Hercegovina szövetségi kapitánya is értékelt.


Ronald Koeman, a holland válogatott szövetségi kapitánya: „Lehetett volna rosszabb is a sorsolás. Magyarország nem véletlenül került az A-ligába, az elmúlt években nagyszerűen teljesített, úgyhogy biztosan nem lesz sétagalopp felülmúlni. A bosnyákokat is komolyan kell vennünk, mert bár róluk egyelőre kevesebbet tudunk, ők sem véletlenül vannak a legmagasabb osztályban. A legutóbbi két kiírásban ott voltunk a négy között, ezúttal is az a cél, hogy legalább addig jussunk.”

fotó: Getty Images


Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya: „Érdekes csoport, jó meccseket tartogat, ráadásul a hollandokra már felkészültünk, hiszen márciusban tesztmeccset játszunk egymással. Még nem gondolkodtam a Nemzetek Ligáján, mert az EB után lejár a szerződésem. A hangsúly a kontinensbajnokságon van, aztán majd meglátjuk, utána is én leszek-e a szövetségi kapitány. Ha igen, akkor alaposan felkészülünk, hogy megnyerjük a csoportot.” 

fotó: EPA


Zvjezdan Misimovic, a bosnyák válogatott szövetségi kapitánya: „Összességében elégedettek lehetünk, mert bár az összes csoportban kívülállók lennénk, kerülhettünk volna nehezebb négyesbe is. Izgatottan várom a sorozatot, de egyelőre nem a Nemzetek Ligáján járnak a gondolataim, a csapatom feladata, hogy Ukrajnát felülmúljuk az EB-selejtező rájátszásában.”

fotó: FS BiH


Az első két fordulót szeptember 5. és 10. között rendezik, a következő kettőt október 10. és 15. között játsszák le, míg az utolsó két körre november 14. és 19. között kerül sor. Az A divízióban a négy csoportgyőztes a négy csoportmásodikkal találkozik a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőben a négyes fináléba kerülésért. A harmadik helyezettek pedig osztályozót játszanak a másodosztályt jelentő B divízió csoportmásodikjaival, míg az élvonal negyedik, utolsó helyezettjei kiesnek.


A 2024–25-ös Nemzetek Ligája csoportbeosztása

A1 csoport: Horvátország, Portugália, Lengyelország, Skócia
A2 csoport: Olaszország, Belgium, Franciaország, Izrael 
A3 csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Bosznia-Hercegovina
A4 csoport: Spanyolország, Dánia, Svájc, Szerbia 

fotó: Getty Images