Czérna Erik fél évre kölcsönbe érkezett Budafokra

Egy Budafokkal kapcsolatos felkészülési időszakos cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő együttes fél évre kölcsönvette az NB1-es Kisvárda fiatal támadóját, Czérna Eriket. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fővárosi klubnak lesz-e lehetősége a végleges vásárlásra, de nyilván ez több mindentől is függ, mivel úgy tudjuk, hogy Kisvárdán hosszú távon számolnak a fiatal játékossal.

fotó: Budafoki MTE

A 20 éves támadó nyilatkozott a budafoki csapat hivatalos oldalának, amelyben elmondta, hogy jól ismeri Erős Gábort, mivel korábban már dolgoztak együtt Kisvárdán.

fotó: Kisvárda FC

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Erős Gábor vezetőedzőt Kisvárdáról jól ismerem. Fél évre kölcsönbe jöttem, remélem újra fel tudom építeni magam, és hasznára lehetek a Budafoknak. Bízom, benne, hogy minél jobban szerepelünk.”

A támadó Kisvárda nevelésnek számít, és a 2020/2021-es szezonban már az NB3-as csapatnál mutathatta meg magát, ahol olyan jól teljesített, amivel felhívta magára a figyelmet az NB1-es keretnél is.

fotó: Kisvárda Master Good FC

A következő két szezonban már 11 NB1-es mérkőzésen is pályára lépett, ám egy keresztszalag-szakadás miatt 9 hónapot volt kénytelen kihagyni, és ősszel leginkább az NB3-as csapatban kapott lehetőséget.