Kleinheisler László: „Mindent meg fogok tenni, hogy bajnokok legyünk”

Mint arról korábban beszámoltunk, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split hivatalosan is kölcsönvette az idény végéig a magyar válogatott középpályását, Kleinheisler Lászlót a görög Panathinaikosztól.

fotó: Hajduk Split

A 29 éves játékos nagyon jól ismeri a horvát bajnokságot, hiszen korábban futballozott az Eszék csapatában, ahol 131 mérkőzésen 21 találatot jegyzett.

,,Kleinheisler profilja alapján egy sokoldalú támadójátékos, aki elsősorban a középső és a támadó középpályás posztján játszik, de bal és jobb oldali középpályás is lehet. Alternatív posztja a fordított balszélső, ahol szintén minőségi játékot tud nyújtani. Jelenlegi igényeinknek és támadói sokoldalúságának köszönhetően a magyar játékos lehetőséget ad arra, hogy a csapatunkban több poszton, különböző játékrendszereken belül is bevethető legyen. Kiváló tulajdonságokat mutat a széles területek bejátszása, a minőségi cselezés és az „egy az egy elleni” játék terén, de különösen jó az átmenetekben a védekezésdből a támadásba. Taktikailag fegyelmezett futballista a játék minden fázisában, és jól ismeri fel a kulcsmomentumokat a pályán. Folyamatosan nagyfokú elkötelezettséget, megfelelő agresszivitást, pozitív „pimaszságot”, magas szintű energiát, verseny- és győzelmi vágyat, bátorságot és úgy általában magas szintű versenyképességet mutat a mérkőzések alatt. Magas aerob kapacitással rendelkezik és nagy mennyiségű futás jellemzi a játékát, benne van a nagy intenzitású játék lehetősége. Úgy vélem, hogy az ő kvalitásai hozzáadott értéket jelentenek majd számunkra a játékban, és erősítést jelent majd a szezon folytatásában, a bajnoki címért folytatott küzdelemben.”mondta a magyar játékosról Mindaugas Nikolicius, a Hajduk Split sportigazgatója.

Ezután Kleinheisler László következett, aki komoly célokkal érkezett Horvátországba.

,,Nagyon boldog és izgatott vagyok amiatt, hogy végre itt lehetek. Hosszú napok voltak, de mindenki kölcsönös megelégedésével értek véget, és már alig várom a holnapi edzést az új csapattársaimmal. Ez egy nagy klub, mindent meg fogok tenni, hogy bajnokok legyünk, hogy elérjük a céljainkat. Megfelelő edzettségi állapotban és jó formában vagyok, így nem fog sokáig tartani, amíg megszokom az itteni tempót. Sokáig játszottam Eszéken, jól ismerem a ligát és a Hajdukot, valamint sok új csapattársamat. Arra számítok, hogy nagy dolgokat fogunk együtt véghezvinni.”

fotó: Hajduk Split

Horvátországból származó hírek szerint, ha a klub úgy ítéli meg, hogy szüksége van a későbbiekben is a magyar válogatott játékosra, akkor 500 ezer euró ellenében megvásárolhatja a nyáron a görög Panathinaikosztól.

A Hajduk Split jelenleg vezeti a horvát élvonalbeli pontvadászatot, 6 ponttal megelőzve a második Rijekát, és 7 ponttal a rekordbajnok Dinamo Zagrebet.