Vécsei Bálint: ,,Ott akarok lenni az EB-n!”

Ugyan bajnok lett a japán Vissel Kobe együttesével Vécsei Bálint, de nem olyan régen a klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a játékos szerződését, így távozni kényszerült a magyar játékos, részben a kevés játéklehetőség miatt. A 30 éves középpályásnak így hamar véget ért az ázsiai kalandja.

fotó: Vissel Kobe

Vécsei Bálint a napokban nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, amelyben elmondta, hogy nem jól jött ez a döntés az EB szempontjából.

,,Amikor hazarepültünk, 99%-ban biztos voltam benne, nem térünk vissza Japánba, máshol folytatom a pályafutásomat. Persze mindig utólag okos az ember, de azt mondom, az időzítés alakult rosszul: idény közben, szeptemberben kerültem a bajnoki aranyéremért küzdő Kobéhoz, s bár az előzetes beszélgetések alapján arról volt szó, biztosan kapok bizonyítási lehetőséget, az edző nem igazán akart változtatni a csapaton, amely hozta a meccseket. Én döntöttem a váltás mellett, hiszen kevés időt tölthettem a pályán. Hogy ma is belevágnék-e a japán kalandba? Igen, de annyit változtatnék, hogy felkészülési időszakban szerződnék ki, az más helyzetet teremtett volna. Igaz, leg­alább sok felkészülési meccset játszhattam a Kobéban, vagyis jó állapotban vagyok, jelenleg is erőnléti edzővel dolgozom. Persze a tétmeccs mindig más, de remélem, hamarosan részem lesz benne.”

A középpályás tehát jelenleg itthon készül, de rövid időn belül szeretne újra a pályán lenni, de azt egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja.

„Bár itthonról és külföldről is hívtak, konkrét ajánlatig nem jutottunk, egyelőre inkább tapogatózó beszélgetések voltak. A nyáron sem voltam egyszerű helyzetben, hiszen amikor távoztam a Ferencvárostól, sérüléssel bajlódtam. Most annyiban más a helyzet, hogy egészséges vagyok. Jó lenne legkésőbb január közepéig aláírni valahová, de elsietni nem akarom a döntést. Bár szeretnék még légiós lenni, most nem az a lényeg, hogy az NB1-ben vagy külföldön játszom-e, hanem hogy érezzem, számítanak rám, és én is lássak lehetőséget a klubban. Már csak azért is, mert tisztában vagyok vele, csak úgy lehet reálisan esélyem visszakerülni a válogatottba, ha rendszeresen és kiemelkedően játszom. Ott akarok lenni az Eb-n!”

fotó: MTI / Kovács Tamás

Vécsei Bálint elmondta, hogy hasznos volt számára ez a pár hónap, hiszen a későbbiekben az edzői pályával szeretne foglalkozni, és most megláthatta, hogy hogyan edzenek a japánok.

„Az elmúlt jó három hónapban sokat tanultam, testközelből tapasztaltam, milyen intenzíven, motiváltan edzenek, készülnek a japánok. Elképesztő a munkamoráljuk! Most úgy érzem, inkább felnőttek edzője lennék, de fiatalok kisebb csoportjának is szívesen tartanék egyéni képzést, az is motiválna. Bár a távolabbi jövőn is gondolkodom, természetesen még eszem ágában sincs visszavonulni.”

A középpályás 12 alkalommal ölthette magára a címerest mezt, és San Marino és Bulgária ellen már gólt is szerzett.