TOP 5 legnagyobb magyar vonatkozású átigazolás 2023-ban

Az év utolsó napján úgy döntöttünk, hogy összeszedjük nektek a 2023-as esztendő öt legnagyobb magyar vonatkozású átigazolását. A listán szinte csak felnőtt magyar válogatott labdarúgók szerepelnek, de akad egy kivétel is.


1. Szoboszlai Dominik (RB Leipzig < Liverpool FC, 70 millió euró)

fotó: Liverpool FC

A futballtörténelem legdrágább magyar igazolása lett idén nyáron Szoboszlai Dominik, aki 70 millió euró ellenében igazolt az angol Premier Leagueben szereplő Liverpool FC-hez, méghozzá a német RB Leipzig csapatától. A magyar válogatott 23 éves középpályása hamar beilleszkedett új csapatában, és szinte kirobbanthatatlan Jürgen Klopp kezdőcsapatából. Eddig 25 alkalommal lépett pályára a Mersey-parti együttes mezében, ahol 4 gól és 3 gólpassz áll a neve mellett.


2. Kerkez Milos (AZ Alkmaar < AFC Bournemouth, 17,8 millió euró)

fotó: AFC Bournemouth

Néhány évvel ezelőtt még eltanácsolták a Rapid Wien akadémiájáról a vajdasági születésű Kerkez Milost, de azóta megjárta az ETO FC Győrt, az AC Milant és az AZ Alkmaar csapatát is, és mindenhol tudott valami maradandót alkotni. A 20 éves balhátvéd szintén idén nyáron igazolt Angliába, méghozzá a Bournemouth csapatához. A magyar válogatott játékos eddig remekül helytáll a világ legerősebbjének tartott Premier Leagueben, ráadásul elszántsága, agresszivitása, gyorsasága és remek védekező készségének köszönhetően őt tartják a liga egyik legjobb balhátvédjének.


3. Szalai Attila (Fenerbahce SK < TSG Hoffenheim, 12,3 millió euró)

fotó: TSG Hoffenheim

Tudatosan építette fel magát Szalai Attila, aki manapság már a világ egyik legerősebb bajnokságában futballozhat. A török Fenerbahce csapatában igazi vezérré vált 2,5 éve alatt, majd idén nyáron szerződtette őt a német Hoffenheim, méghozzá 12,3 millió euró ellenében. Eddig kevés alkalommal kapott lehetőséget a Bundesligában, de bízik abban a 25 éves magyar válogatott védő, hogy a jövőben nagyobb szerep jut neki Németországban, de ha ezek nem változnak, akkor nem elképzelhetetlen a távozása sem.


4. Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC < Eintracht Frankfurt, 4,5 millió euró)

fotó: Eintracht Frankfurt

Idén tavasszal robbant be a magyar köztudatba Lisztes Krisztián, a Ferencváros 18 éves támadója. A zöld-fehér klub részben neki köszönhette a 34. magyar bajnoki címet a legutóbbi szezonban, hiszen 5 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a bajnokság utolsó szakaszában, ami döntőnek bizonyult sokak szerint. A 2023/2024-es idényben sem lassított, hiszen jelenleg 8 gólnál és 4 gólpassznál jár. Szeptember elején megállapodás született az U21-es magyar válogatott játékossal kapcsolatban, miszerint jövő nyártól a német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurtban fog futballozni, de még fél évig a Fradiban fog játszani. Az eredeti összeg 4,5 millió euró volt, de a jó teljesítménynek köszönhetően ez az ár elérheti akár 11 millió eurót is, ami messze a magyar bajnokság legdrágább átigazolási összege lenne.


5. Baráth Péter (Debreceni VSC < Ferencvárosi TC, 1,2 millió euró)

fotó: Ferencvárosi Torna Club

Nagy reményekkel érkezett a Ferencváros együttesébe Baráth Péter, aki nagyszerű teljesítményt nyújtott a Debrecenben és a magyar válogatottban is. A tavalyi szezonban sem játszott valami sokat a 21 éves középpályás, de az idei szezonra ez hatványozottan is igaz, hiszen összen 9 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. Egyes hírek szerint a játékosnak vannak ajánlatai más magyar csapatoktól, így nem lennénk meglepődve azon sem, ha csapatot váltana a téli átigazolási időszakban.


Bízzunk benne, hogy a 2024-es év is hoz hasonló nagy átigazolásokat a magyar labdarúgás számára.