Marco Rossi: ,,Az ideális az lenne, ha a legerősebb csapattal állhatnánk ki majd az EB-n”

Nagyszerű éven van túl a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi tanítványai veretlenül hozták le a 2023-as esztendőt, valamint a csapatnak sikerült kivívnia a jövő évi Európa-Bajnokságon való szereplés jogát.

fotó: MTI / Hegedüs Róbert


A MOL Csapat készített egy évzáró interjút Marco Rossival, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányával. Az 59 éves szakember beszélt a kiválasztásról, az élő meccsnézés fontosságáról, a minimális nemzetközi szint eléréséről és a kerete erejéről.

fotó: AFP

,,Azért nehéz erre válaszolni, mert a klubedzői munka egészen más készségeket igényel, sőt más jellegű maga a munka is, mint a kapitányi. De annyit mindenképpen leszögezhetek, hogy ha holnap elmennék egy klubhoz dolgozni, jobb edzőként tenném, mint amilyen 2017-ben voltam. Amiben talán a legtöbbet kellett fejlődnöm, az empátia, illetve a játékosok emberi oldalával való folyamatos foglalkozás. Egy szövetségi kapitánynak nincs túl sok ideje a csapatával, nem végez erőnléti edzéseket, nem tudja annyit gyakorolni a taktikai elemeket, ezért arra kell törekednie, hogy a csapatának legyen egy erős alapjátéka, amihez aztán kiválaszthatja a megfelelő futballistákat. De van más fontos feladata is. Az együtt töltött idő szűkössége miatt rendkívül fontos, hogy a csapatszellem tökéletes legyen, ezért a kiválasztásnál nem elég a technikai képességeket, a taktikai érettséget és a fizikai állapotot alapul venni. Ezek is fontosak, sőt egy bizonyos szint alatt hiába illik egy játékos karaktere a csapatba, nem tud segíteni nekünk. De egy válogatottnál rendkívül fontos, hogy a játékosok csapatként, egységesen tudjanak küzdeni, és ez a szövetségi kapitány felelőssége. Soha nem kezeltem tárgyként, vagyis eszközként a játékosaimat, de kapitányként jóval nagyobb súlyt kapott a személyes kapcsolatom a futballistákkal. Fontos, hogy ők is érezzék, sportemberként is fontos tagjai a közösségnek, nem pusztán játékosként. Ha érzik, hogy értékelik őket, többet tudnak adni a csapatnak.” – magyarázta Marco Rossi.

A szövetségi kapitány elmondta, hogy a modern technológiának köszönhetően már sok adatot kap a játékosokról, de a végső döntést csak azután hozza meg, miután megnézte élőben az adott játékost.

,,A stábommal minden meccset látunk, folyamatosan figyeljük a kiszemelt játékosokat. Muszáj is így tennünk, mert számunkra nem opció, hogy tévében nézzük a meccseket, hiszen a kamera csak a labdát követi, így pedig nem lehet megítélni egy játékost. Látnunk kell, hogy mozog, hogy reagál, milyen a testbeszéde, irányítja-e a társait, mennyit beszél, vállal-e felelősséget. Tudjuk, kiket keresünk. Bár nagyon fontos számunkra a futballisták emberi oldala, abból semmiképpen nem engedhetünk, hogy a kiválasztás alapját a nemzetközi futball mércéi jelentik. Gyorsaság, erőnlét, döntési sebesség, állóképesség… ezek nélkül nem lehet! Mondok egy példát: Bognár István. Sokszor megnéztem a játékost, mert nagyon tetszik, ahogy olvassa a játékot, nagyszerűen passzol, okos és technikailag valóban kifogástalan. Sajnos azonban nem tud segíteni nekünk, mert a nemzetközi szintet tekintve lassabb a kelleténél, nincs meg benne az a fajta intenzitás, ami a válogatott futballban alapkövetelmény. És nem egyedi eset az övé, nagyon sok technikailag kifejezetten jó játékos van Magyarországon, akik közül sajnos kevesen ütik meg a kellő szintet a többi játékelemben.”

Marco Rossi meggyőződése az, hogy többen is felérnek hamarosan Szoboszlai Dominik szintjére. A 23 éves játékos még nagyon fiatal, de egyértelműen világklasszis szintet képvisel már most. Szerinte a legközelebb Sallai Roland és Schäfer András áll az újabb szintlépéshez.

,,Nagyon kíváncsian várom Roli következő lépését, szerintem eljutott arra a szintre, hogy egy jobb csapatban is megállja a helyét. Biztos vagyok benne, hogy bárhol folytatja, nem fog csalódást okozni. Az sem kétséges számomra, hogy Séfi is képes lesz a legmagasabb szinten teljesíteni, ha az egészségi állapota engedi. Bízom benne, hogy most már végleg maga mögött tudhatja ezt a rendkívül nehéz időszakot.”

fotó: 24.hu

fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós

A szövetségi kapitány optimistán várja a jövő évi németországi EB-t.

,,Nagyon messze van még az Európa-bajnokság, sok minden történhet a torna kezdetéig, és ezekre nagyon kevés hatásunk van. Az ideális az lenne, ha a legerősebb csapattal állhatnánk ki, de ez sajnos nem mindig alakult így számunkra. De én így is optimista vagyok, mert a június a mi hónapunk. Ha visszanézzük az éveket, valahogy csaknem mindig jól játszottunk és eredményesek voltunk ebben a hónapban. 2020-ban nem játszottunk a pandémia miatt, 22-ben pedig kikaptunk Cesenában az olaszoktól, és nem is játszottunk jól. Pontosítok: az első félidőben rosszul játszottunk, a második már elfogadható volt. A többi meccsünk viszont kiválóan sikerült, akár az Európa-Bajnokságról, akár a Nemzetek Ligájáról beszélünk. Úgy utazunk Németországba, hogy valóra váltsuk a szurkolóink álmát és továbbjussunk a csoportból, de az ellenfeleink ugyanígy készülnek. Az én elvárásom egy kicsit másként fogalmazható meg: azt akarom, hogy tegyünk meg mindent a továbbjutásért, de ha nem sikerül, jöjjünk le úgy a pályáról, mint a portugálok elleni EB-meccs után. Úgy, hogy bár az eredmény nem alakult jól, mindent kiadtunk magunkból.” zárta szavait Marco Rossi.


A magyar válogatott legközelebb majd csak 2024. márciusában fog pályára lépni barátságos mérkőzésen, valamint május vége és június eleje környékén is fog játszani két mérkőzést Marco Rossi legénysége. Az EB-n Németország, Skócia és Svájc lesznek a mieink ellenfelei az A-csoportban.