Akár rögtön Bajnokok-Ligája főtáblás lehet a Ferencváros

Azt már megszokhattuk, hogy az NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC együttese szinte minden évben ott van valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében, de most egy nem mindennapi lehetőség nyílik a magyar klub előtt, bár erre jelen állás szerint kevés esély mutatkozik.

fotó: MTI

A klub ügyeiben általában jó értesült Üllői 129 nevű oldal arról írt, hogy adott esetben a Ferencvárosnak selejtezők nélkül is összejöhet a Bajnokok-Ligája csoportkörébe való bekerülés.

Alaphelyzetben a magyar bajnoknak a BL-selejtezőjében kéne elkezdenie a sorozatot, de a következő kiírástól ez megváltozik, és akkor a Fradinak nem kellene selejtezőt játszania a legrangosabb európai kupasorozat csoportköréért, ha a csillagok állása és a szerencse is úgy akarja.

fotó: MTI

Ehhez az kell, hogy a Ferencváros megvédje magyar bajnoki címét, valamint az, hogy a Bajnokok-Ligája végső győztese hazája bajnokságában is kivívja az indulás jogát, és akkor a címvédőnek járó helyet a legmagasabb koefficienssel rendelkező, selejtezőt játszó csapat kapja meg.

Az Üllői 129 számításai szerint, ha az ukrán élvonalban negyedik Sahtar Doneck, a svájci első osztályban utolsó előtti Basel, a dán ligában harmadik FC Köbenhavn, a horvát bajnokságban dobogós Dinamo Zagreb és a szerb élvonalban második Crvena Zvezda sem lesz bajnok a hazájában, akkor a Ferencváros juthat a Bajnokok-Ligája főtáblájára, abban az esetben, ha nagyobb lesz az együtthatója, mint a görög bajnoknak.

Ilyen szempontból jól jön most a Fradinak, hogy jövő februárban éppen a görög Olympiakosz Pireusszal találkozik az Európa Konferencia-Liga rájátszásában.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A fővárosi zöld-fehérek eddig mindössze két alkalommal jutottak be a Bajnokok-Ligája csoportkörébe, méghozzá 1995-ben és 2020-ban, de olyan még sosem fordult elő egyetlen egy magyar csapattal sem, hogy egyeneságon jusson be valamelyik nemzetközi sorozat csoportkörébe, pláne a BL-be.

fotó: Ferencvárosi Torna Club