A Bolgár Labdarúgó Szövetség nem tartja magát felelősnek az elmúlt napok eseményei miatt – a bolgár szurkolók bocsánatot kértek a magyaroktól

Nagyjából egy hétig tartott Bulgáriában a stadionkérdés, hogy hol fogadják a magyar válogatottat november 16-án az EB-selejtező sorozat 7. fordulójában. Végül az a döntés született, hogy az eredetileg kiírt helyszínen, tehát a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban fogják lejátszani a Bulgária – Magyarország EB-selejtező mérkőzést.

fotó: http://nemzetisport.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség egy hivatalos közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben sportszerűtlennek tartják a Bolgár Labdarúgó Szövetséget.

,,A magyar válogatott számára kiemelten fontos bolgár mérkőzés előzményei a nemzetközi labdarúgásban példátlan helyzetet eredményeztek. Az UEFA a bolgár szövetség kérésére először a múlt héten, másodszor a mai napon megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, és zárt kapus mérkőzés megtartását rendelte el. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben. Fentiek ismeretében a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és, bár elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással, a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket. Most azonban, hogy pár nappal a mérkőzés előtt teljes káosz alakult ki a helyszínnel kapcsolatban, már egyértelműen ki kell mondani: amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése.”

fotó: http://mlsz.hu

Természetesen reagált a mérkőzéssel kapcsolatos fejleményekre a Bolgár Labdarúgó Szövetség is. Hivatalos közleményükben próbálták magukat kivonni a felelősség alól, de ezúttal sikerült bűnbakot is találniuk a helyzettel összefüggésben.

,,Plovdiv önkormányzatának példátlan döntése megsértette a Hriszto Botev stadion használatára vonatkozó előzetes megállapodást, és megtagadta, hogy a bolgár válogatott a következő európai selejtezőmérkőzését a létesítményben rendezze meg. Emellett szintén megtagadta az ezt követő kommunikációt minden érdekelt fél, köztük az állami hatóságok között. Ezek után az UEFA ma elrendelte, hogy a Bulgária – Magyarország mérkőzést a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban játsszák 2023. 11. 16-án 18.00 órakor, zárt kapuk mögött.”

A szövetség szerint csak is kizárólag Plovdiv város önkormányzata lehet a felelős a kialakult helyzet miatt.

fotó: http://444.hu

Eredetileg azért rendezték volna Plovdivban a mérkőzést, mivel a bolgár szövetség fél a szurkolók tüntetése miatt, amit a szervezet ellen hajtanának végre a találkozó ideje alatt november 16-án. Így biztonsági okokra hivatkozva átvitték Plovdivba a mérkőzést, ám a város polgármestere többször is hangoztatta, hogy nem lehet mérkőzést lebonyolítani a Hriszto Botev Stadionban, mivel a válogatott szünet alatt akarták folytatni a tetőszerkezet építését. A szövetség eléggé későn jelezte a város felé azt az információt, hogy a válogatottnak a stadionban kellene pályára lépnie Magyarország ellen. Végül hétfőn tett hivatalos bejelentést a város, amelyben nem engedélyezte a szövetség számára azt, hogy a Hriszto Botev Stadionban rendezzék meg az összecsapást.

fotó: http://nemzetisport.hu

A bolgár szövetség legnagyobb félelme beigazolódott, mivel így Szófiában fognak pályára lépni, és ott fognak tüntetni a feldühödött bolgár szurkolók, ráadásul éppen a stadion előtt.

,,Nemzeti összefogás és békés tiltakozás Borislav Mihailov elnök és a labdarúgásunk elmúlt 18 évének inkompetens vezetői ellen! Most vagy soha! Jövünk, hogy hallassuk a hangunkat és hogy azonnal lemondjanak! A bolgár szurkolóknak elegük van, és felelni fognak! Tettekre van szükség, nem szavakra, ezért kell kimenni az utcára! 18 év elég volt! Bulgária mára egy futballtörpévé vált! A labdarúgás a hazánkban minden szinten amatőr! A korrupció a legmagasabb szinteken is jelen van, ami undorító, de jól elrejtett. Borislav Mihailov, Yordan Lechkov, Emil Kostadinov és a többi vezető hanyagságának, amatőrizmusának és felháborító tevékenységének most kell véget vetni, és véget is fogunk!”áll a szurkolók hivatalos közleményében.

A bolgár drukkerek békés tüntetést szeretnének levezényelni a stadion környékén, ahol különféle rendbontás nélkül adnának hangot a nemtetszésüknek.

,,A tüntetés BÉKÉS legyen! Rendkívül fontos, hogy minden bolgár rajongó véleményét és álláspontját kifejezzük. Használjatok transzparenseket, zászlókat, pirotechnikát, de ne használjatok bombákat, és ne lépjetek fel agresszívan a rendfenntartó erőkkel szemben, nekik is ugyanúgy elegük van, mint nekünk, és fejezzétek ki a véleményeteket úgy, hogy a média pozitívan tudósítson arról! Minden agressziót és szabályszegést ellenünk fognak felhasználni, és lumpeneknek, fizetett provokátoroknak stb. fognak nyilvánítani minket, és pontosan ezt várják el a BFS-ben.”

fotó: http://magyarnemzet.hu

A bolgár szurkolók bocsánatot kértek a magyaroktól az elmúlt napok történései miatt.

,,Szeretnénk bocsánatot kérni a magyar szurkolóktól a bolgár szövetség döntése nem ellenük irányult, hanem a tiltakozásunkat akarták elfojtani. Hiába lesz zárt kapus a mérkőzés ennek ellenére hangot fogunk adni az elégedetlenségünknek mert a bolgár vezetés soha nem látott mélységben juttatta szeretett labdarúgásunkat! És ezek után sem hajlandóak vállalni a felelősséget.

A magyar válogatott tehát pályára lép Bulgáriában. Szerdán el is utazik a 18:00 órakor kezdődő mérkőzésre. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.