Már nem Urbán Flórián a BVSC-Zugló vezetőedzője

Az NB2-ben szereplő BVSC-Zugló együttese a mai nap folyamán bejelentette, hogy már nem Urbán Flórián irányítja a csapatot. A fővárosi klub hivatalos közleménye szerint, mától felmentették a munkavégzés alól az 55 éves szakembert és további sok sikert kívántak neki a jövőre nézve.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és , szöveg, amely így szól: „BVSC BVSC ZUGLO 1911 BVS BVSC BVS BVSC BVSC BVSC”

Urbán Flóriánt még tavaly nyáron nevezték ki a BVSC-Zugló vezetőedzőjének. Akkoriban a zuglóiak a harmadosztályban szerepeltek, de két egymást követő évben sem jött össze a feljutás, így harmadik nekifutásra is a feljutás céljával vágtak neki az NB3-nak.

Urbán Flórián lett a BVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője

fotó: http://bvsc.hu

A csapat hétről-hétre hozta az eredményeket és végül 32 győzelemmel és 6 döntetlennel, veretlenül lett bajnok a BVSC, ami egyedi dolognak számított az elmúlt időszakban.

NB III: Urbán Flórián és Kisteleki István bajnok lett a még mindig veretlen  BVSC-vel - így állnak a csoportok - Csakfoci.hu

fotó: http://bvsc.hu

Az átszervezések miatt az NB3-as bajnokokra még várt egy komoly erőpróba, mivel osztályozót kellett játszaniuk a feljutás kiharcolásáért. A fővárosiak az NB2 előző szezonjában 17. helyen végző Szentlőrincet kaptá. Az első mérkőzés 0-0-lett a Szőnyi úton, de a visszavágót 2-1-re megnyerte a zuglói együttes, így egyetlen NB3-as csapatként jutott fel a másodosztályba.

Amikor a legnehezebb volt, akkor ragadta meg a lehetőséget a BVSC

fotó: http://bvsc.hu

Az NB2-őt is győzelemmel kezdte a csapat, mivel az új szezon nyitófordulójában legyőzte a Haladás együttesét, így tovább tolta a veretlenségi sorozatát. 22 év után tért vissza a magyar futball vérkeringésébe a fővárosi gárda.

NB II: BVSC-Zugló–Szombathelyi Haladás - NSO

fotó: http://nemzetisport.hu

Ezután viszont nem jöttek az eredmények, mivel két döntetlen mellett négy vereséget szenvedett a BVSC, így már csak idők kérdése volt, hogy mikor jelentik be a korábbi újpesti legenda menesztését.

A klub hivatalos közleménye szerint, az új vezetőedző kinevezéséig Kincses Ádám pályaedző és Dudás János erőnléti edző veszi át a csapat irányítását.

Több sajtóhír szerint, a csapat új vezetőedzője Feczkó Tamás lehet. A jelenleg szabadúszó 45 éves szakember korábban dolgozott a Nyíregyháza Spartacus, az MTK, a DVTK és a Balmazújváros csapatánál.

NB II: Feczkó Tamás lett a Nyíregyháza vezetőedzője - NSO

fotó: http://nemzetisport.hu

A BVSC-Zugló egyelőre a 16. helyen áll a bajnokságban, egy győzelem, két döntetlen és négy vereséggel. A következő fordulóban a Kazincbarcika vendégei lesznek a zuglóiak.