NB3 Észak-Keleti csoport 6. forduló, 16:00, Lipcsey Elemér Sporttelep (Tiszafüred)
Related Articles
HIVATALOS: Varga Donát a PMFC-ben folytatja a pályafutását
Az NB3 Dél-Nyugati csoportjára készülő PMFC szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződették az osztálytárs, a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában szereplő Sényő FC korábbi utánpótlás-válogatott támadóját, Varga Donátot. fotó: PMFC ,,Amikor megkeresett a Pécs, úgy [tovább]
NB3-as osztályozók visszavágói – Tóth Kristóf beharangozója
Tóth Kristóf beszélt a párharc első mérkőzéseinek történéseiről és a közelgő visszavágókról is szót ejtett. Vasárnap már lejátszották az első mérkőzéseket az MLSZ által kiírt NB3-as osztályozókon. Mindegyik csapat komolyan vetette bele magát a küzdelembe [tovább]
Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2023/2024 2. forduló
A nevem Tóth Kristóf, 19 éves vagyok és jelenleg a HUNFOCI oldalánál újságíróként és szerkesztőként dolgozom. A középiskolai tanulmányaimat most fejeztem be Nyíregyházán. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a [tovább]