Hérincsné Markó Edina: „Az MTK semmiben sem tudott fölénk kerekedni”- Haladás Viktória – MTK Budapest 0-1

Simple Női Liga NB I, 1. forduló


Haladás Viktória – MTK Budapest 0-1 (0-1)

Szombathely, Haladás VSE Sporttelep. Vezette: Kovács Fanni (Fontányi, Tóth)

Haladás Viktória: Dobó-Nagy – Németh A., Kovács, Pintér, Nagypál (Varró 55.) – Kis, Sweatman, Urbán (Novák 67.), Nagy (Csizmadia 46.) – Vladulescu, Szil (Feketevízi 84.).

Vezetőedző: Hérincsné Markó Edina

MTK Budapest: Varga – Vajda, Bokor, Palama, Vas – Barkóczi, Murár (Tenyei-Tóth 82.), Voila (Csuhai 56.) – László (Szabó M. 68.), Siklér (Zágor 68.), Mészáros.

Vezetőedző: Makrai László

Gólszerző: Siklér (34.)

Sárga lap: Vesztergom (51.), Kis (67.), illetve Csuhai (70.), Szabó M. (80.), Mészáros (89.)

Makrai László: A legfontosabb, hogy győzelemmel kezdtük a bajnokságot egy stabil csapat otthonában. Az első 60-70 percet uraltuk, ekkora már gólokkal kellett volna vezetnünk, a végén ennek ellenére nekünk kellett izgulnunk, hogy ne veszítsünk pontokat. Egy góllal feltétlenül jobbak voltunk, de a helyzetkihasználáson, az utolsó passzokon javítunk kell a folytatásban. Örülünk, hogy Szabó Melissza személyében újoncot tudtunk avatni, szép jövő áll előtte, de továbbra is keményen kell dolgoznia. Bízom benne, hogy jövő héten a mai két hiányzónk már bevethető lesz, és teljes kerettel tudjuk fogadni az FTC-t.

Hérincsné Markó Edina:

Forrás: https://www.mtkhungaria.hu/ https://www.youtube.com/@HaladasTV