Abu Fani: ,,Remélem a Fradiban is kedvenccé válhatok, mindent megteszek majd ezért”

Egyelőre úgy néz ki, hogy telitalálatnak minősült Mohammed Abu Fani szerződtetése a Ferencváros csapatába. A 25 éves izraeli válogatott középpályás a nyáron érkezett a fővárosi zöld-fehér klubba az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Haifa együttesétől 1,5 millió euró ellenében. A játékosnak már van Bajnokok Ligája tapasztalata is, hiszen a Maccabi Haifa együttesével a legutóbbi szezonban szerepelhetett a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében és megannyi neves játékos ellen léphetett pályára.

Hivatalos: BL-tapasztalattal is rendelkező, izraeli válogatott középpályást  igazolt a Ferencváros | M4 Sport

fotó: http://fradi.hu

Az izraeli játékos nem sokat tétlenkedett új csapatában, hiszen 4 mérkőzésen 1 gól és 5 gólpassz a mérlege. Az NB1-ben a Fehérvár FC elleni mérkőzésen mutatkozott be és itt kevesebb mint 10 perc alatt három gólpasszt is sikerült kiosztania. Eddigi egyetlen gólját a máltai Hamrun Spartans elleni mérkőzésen szerezte a Konferencia-Liga selejtezőjében, valamint ezen a mérkőzésen 2 gólpasszt is adott Varga Barnabásnak, tehát alaposan kivette a részét a Fradi 6-1-es győzelméből.

Csodálatos játékkal a Fradi hat gólt lőve ütötte ki a Hamrunt a  Konferencia-ligában

fotó: http://fradi.hu

A játékos a Sportalnak nyilatkozott nem sokkal a mérkőzés előtt, ahol beszélt az elmúlt mérkőzésekről, eddigi pályafutásáról és az első benyomásairól.

Csodálatos játékkal a Fradi hat gólt lőve ütötte ki a Hamrunt a  Konferencia-ligában

fotó: http://fradi.hu

Egygólos hátrányban volt a Ferencváros a Fehérvár ellen, amikor becserélték. Kevesebb mint tíz perc alatt kiosztott három gólpasszt, amelynek köszönhetően fordítottak és nyertek az első NB I-es meccsén. Így képzelte el a bemutatkozását a magyar bajnokságban?

A legfontosabb az volt, hogy végig hittünk magunkban” - Fradi.hu

fotó: http://fradi.hu

,,Nem hittem volna, hogy ilyen teljesítménnyel fogok bemutatkozni, de nagyon boldog vagyok, hogy a három asszisztommal győzelemhez segíthettem a csapatot. Nagyon fontos meccsen szereztünk rendkívül fontos három pontot. Nagyszerű, hogy így kezdtük az új idényt, és remélem, hasonlóan alakul a folytatás is.

Abban a Kafr Qarában született és nőtt fel, amelynek közepén egy katonai bázis található. Milyen érzés volt fegyverropogások közepette felcseperedni?

,,Ez egy arab település Izraelben. Muszlimként nem volt egyszerű ott felnőni, sok akadállyal kellett szembenéznem, és a futballkarrierem sem könnyítette meg a helyzet. Ugyanakkor mindez erősebbé tett, és arra ösztökélt, hogy mindent megtegyek az álmomért, azaz, hogy profi labdarúgó lehessek Európában.

-Az édesapja is futballista volt. Milyen hatást gyakorolt az Ön pályafutására?

,,Igen, egy arab csapatban futballozott Izraelben. Ő és az édesanyám is arra ösztönzött, hogy sikeres játékos legyek. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak, minden mérkőzésemen ott voltak, már Magyarországra is ellátogattak, hogy megnézzék az egyik meccsünket.

A Maccabi Haifában nevelkedett, de többször is kölcsönadták. 2020-ban aztán visszatért és idővel a klub egyik legjobbjává vált. Miben kellett fejlődnie, hogy ennyire megváltozzon a szerepe?

,,Sok tapasztalatot és önbizalmat szereztem az ideiglenes csapataimnál. Amikor visszatértem a Haifához, Barak Bakhar megadta nekem a lehetőséget a bizonyításra, és hál’ Istennek, élni tudtam ezzel.

Három bajnoki címet nyert és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Haifával, ráadásul kétszer a világsajtó figyelmét is felhívta magára az ott töltött ideje alatt. Utóbbira emlékszik?

,,A sikerekre természetesen emlékszem, de a másik két dologgal kapcsolatban bajban vagyok.

Tavaly januárban megdöntött egy rekordot, amikor a Maccabi Tel-Aviv elleni bajnokin két percig tartotta a labdát a szögletzászlónál.

,,Abban a helyzetben nem gondoltam másra, csak hogy nyerjünk. Nagyon nehéz volt, mert az utolsó negyedórában fordítottunk 0–2-ről felállva. Az utolsó három percben mindent megtettem azért, hogy az ellenfél ne jusson labdához. Szerencsére ez sikerült és megnyertük a meccset.

Ezt várhatjuk Abu Fanitól « Üllői út 129.

fotó: http://ulloi129.hu

2020-ban egy kiszivárgott felvétellel került a címlapokra, amelyen a Tottenham elleni Európa-liga-playoffkör előtt Harry Kane-t szidalmazta. Később a klubja és Ön is bocsánatot kért ezért.

,,Nagyon megbántam, amit tettem. Nem szabadott volna kikerülnie annak a videónak, hiszen az öltözőben készítettük. Harry Kane a világ egyik legjobb játékosa, nem akartam megbántani, viccnek szántam az egészet. Győztes gólt szereztem a Rosztov ellen és elragadtattam magam, nem kellett volna azokat a dolgokat mondanom.”

Harry Kane hat-trick sparks Tottenham demolition of Maccabi Haifa | Europa  League | The Guardian

Abu Fani mindenképp hozzánk igazolna? « Üllői út 129.

A Haifa szurkolói rendkívül csalódottak voltak, amikor kiderült, hogy távozik. Mivel érte el, hogy közönségkedvenccé váljon?

,,Gyerekkorom óta ott játszottam, és mindig mindent megtettem a csapatért. Tisztelem a drukkereket, három rendkívül sikeres idényt töltöttünk együtt, szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, büszke vagyok rá, hogy a klub egyik legjobbjává váltam. Remélem, idővel a Fradinál is kedvenccé válhatok, azt megígérhetem, hogy mindent megteszek majd ezért.

Now it's final: Mohammed Abu Fani has signed for Hungarian side Ferencváros  - voila! sport - The Limited Times

Huszonötéves kora ellenére először szerepel külföldön. Miért kellett ennyit várnia a légióskodásra?

,,Meg kellett várnom a megfelelő alkalmat a váltásra, hiszen a Maccabi Haifa Izrael legjobbja, így csak olyan csapat jöhetett szóba, amely legalább ennyire jó. Más klubok is érdeklődtek irántam, de a Fradi Magyarország legnagyobb csapata, ráadásul már Európában is letette a névjegyét, ezért azt gondolom, hogy a lehető legjobb döntést hoztam, amikor ide szerződtem.”

Többek között a Transfermarkt is védekező középpályásként tünteti fel, ám a Fradinál eddig inkább belső középpályásként, amolyan nyolcasként szerepeltették. Melyik pozícióban játszik szívesebben?

,,Három helyen is bevethető vagyok a középpályán, de a hatos és a nyolcas pozíció a kedvencem. Ettől függetlenül ott játszom, ahol az edzőnek szüksége van rám.”

Néhány hete már Budapesten tartózkodik. Milyenek az eddigi benyomásai a magyar fővárosról?

,,Nagyon jól érzem magam Budapesten, gyönyörű a város, kedvesek az emberek, segítenek, ha segítségre van szükségem. Eddig jó volt az időjárás is, de a többiek mondták, hogy télen azért hideg lesz. Nincs ezzel gond, ez az élet része.”

-Izraelben hatalmas rangadónak számít a Maccabi Haifa–Hapoel Haifa párosítás. Meséltek már Önnek Magyarország derbijéről, a Ferencváros–Újpestről?

,,Igen, hallottam már róla, tudom, mennyire fontosak ezek az összecsapások a szurkolóknak és a játékosoknak, alig várom, hogy én is megtapasztalhassam a derbik hangulatát. Reméljük, gólt is sikerül majd szereznem.

forrás: http://sportal.hu

Abu Fani vasárnap a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen folytathatja kiváló szereplését Magyarországon.

Tudtuk, hogy remek labdarúgó" - ő lehet a Fradi-szurkolók új kedvence -  Ripost

fotó: http://fradi.hu