Kiütéses győzelmet aratott a Ferencváros Máltán – Varga Barnabás mesterhármast szerzett

6-1-es győzelmet aratott a Ferencváros a máltai Hamrun Spartans otthonában a Konferencia-Liga selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, így gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutás kérdését.

A Fradi számára tökéletesen kezdődött a mérkőzés, hiszen a 3. percben Zachariassen átadását Abu Fani eresztette el jó 30 méterről és a labda a felső lécről a kapuba vágódott. A korábbi olasz válogatott kapus, Federico Marchetti nem tudta védeni ezt a lövést. 0-1

Index - Futball - Futball - Varga Barnabás triplázott, a Fradi gálázott  Máltán

fotó: http://mti.hu

Az első tíz percben kontrollálta a meccset a magyar bajnok, aztán a Hamrun kétszer is ráijesztett, az első lehetőségnél Dibusznak nem volt nehéz dolga, a másodiknál viszont, Paintsil közeli lövésénél bravúr kellett tőle.

A máltaiak lendülete és támadásai egyre jobban haltak el és csak a kapusuknak köszönhették azt, hogy meccsben tartotta őket. A 17. percben Előbb Adama Traoré távoli lövését védte magabiztosan, majd nem sokkal később a mali válogatott szélső közeli próbálkozását védte Marchetti. A 29. percben Ben Romdhane kapott egy legurítást Traorétól, de a 12 méterről elereszett lövését védte bravúrral a 40 éves olasz kapus.

A félidő végéig már csak egy komolyabb lehetőséget tudunk említeni, a brazil Jonny lépett ki veszélyesen a magyar csapat védelme mögül, de Dibusz az utolsó pillanatban jól mozdult ki és lehúzta a labdát.

Ez volt az élő közvetítésünk a Hamrun Spartans-Ferencváros meccsről

fotó: http://origo.hu

A második félidő is Fradi góllal kezdődött, az 50. percben Ramírez lőtte be a labdát a máltai védelem mögé, Zachariassen, Varga és Abu Fani volt a labda útja, az izraeli lőtte el végül a labdát, de akkor még blokkolt Emerson, majd Traoré lövésébe Borg állt bele, viszont a menteni igyekvő rutinos védőről Zachariassenhez pattant a labda, aki senkitől sem zavartatva fejelt a Hamrun kapujába. Ez volt zsinórban a harmadik gólja tétmérkőzésen a norvégnak. 0-2

Kettő perccel később Abu Fani keresztbe lőtt egy labdát, Traoré és Ben Romhdane összjátéka után előbbi játékos lövésébe önfeláldozóan vetődött bele Borg, a kipattanónál Zachariassen lövését védte Marchetti, a visszapattanó labdát viszont Varga már a kapuba lőtte. 0-3

Az 56. percben ismételten Abu Fani volt az előkészítő, az izraeli középpályás remek kiugratására indult be Varga Barnabás és kapásból lőtte a labdát a kapu hosszú oldalába. 0-4

fotó: http://fradi.hu

A 61. percben Traoré is gólt szerezhetett volna egy remek passz után, de ziccerben Marchetti bravúrt mutatott be.

Négy perccel később Abu Fani már sokadjára adott nagyszerű labdát és ezúttal is a beinduló Varga Barnabást találta meg, aki ismételten kapásból lőtt és a jobb kapufa segítségével bejutott a labda a kapuba. A 28 éves támadó klasszikus mesterhármast szerzett és ez volt neki az első a Ferencváros színeiben. 0-5

Szeretnék még több ilyet a jövőben” – Varga Barnabás nem ünnepli túl a  mesterhármasát | M4 Sport

fotó: http://m4sport.hu

A 71. percben Ramírez és Owusu remek összjátéka után Sigér Dávid emelt lágyan a Hamrun kapuja elé, de Zachariassen a kapufát találta el, majd öt perccel később Traoré verte meg Bjelicicet és lőtt kapura, azonban Marchetti a felsőlécre tolta a labdát.

A 87. percben eljutott helyzetig a hazai csapat, Prsa lekészített labdájára a csereként beállt Ederson érkezett és lőtte el távolról, de Dibusz magabiztosan védte a próbálkozást. Kettő perccel később összejött a Hamrun szépítése, Corbalan és Montebello játszott össze, utóbbi játékos remekül találta el a labdát és lőtte ki a hosszú alsót. 1-5

Nem örülhettek sokáig a máltaiak, hiszen egy perccel később Tokmac indult meg teljesen szabadon a pálya közepén, majd kitette a labdát jobb oldalra Traorénak, aki kiszorított helyzetből bepasszolta azt a hosszú oldalon érkező Owusunak, akinek csak be kellett juttatnia a labdát a kapuba. 1-6

Ez maradt a vége, 6-1-es kiütéses győzelmet aratott a Ferencváros és komoly előnnyel várhatja a jövő heti hazai visszavágót. A csapatból többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és ez is hozzájárult a magabiztos sikerhez.

Nézze meg a Fradi hat gólját, ami teljesen összeroppantotta a máltaiakat! -  videó

fotó: http://index.hu

..Maga a párharc még nem dőlt el, ezt nem lehet kijelenteni– jelentette ki kérdésre válaszolva Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője. A harmadik gól után éreztem, hogy az ellenfél elfáradt, talán fel is adta. Ilyen a futball, mi is voltunk így, most a hazaiakon éreztem ezt. Szerencsére a fiúk nem álltak le, így összejött egy nagyarányú győzelem, ami szép reményekkel kecsegtet a visszavágó előtt. Az első félidőben a labdával is jól dolgoztunk, voltak helyzeteink, támadásaink, de a védekezésünk néha elcsúszott, ezért az ellenfél mögénk tudott kerülni, amiből jó lehetőségeket alakított ki. Miután elég sok energiát kellett a Hamrunnak beletenni abba, hogy megszerezze a labdát, érezhető volt, hogy van esély, hogy elfáradnak, kicsit átszerveztük a dolgot, és eldöntöttük a mérkőzést.

fotó: http://fradi.hu

Az újságírók a mesterhármast szerző Varga Barnabásról kérdezték a zöld-fehér csapat vezetőedzőjét.

,,Nem hegyezném ki rá ezt a meccset, a kezdőben öt új játékos lépett pályára, mindannyian jó teljesítményt nyújtottak. Ez egy csapatsport, fontos, hogy egymást segítsük. Ma Varga Barna szerezte a gólokat, ám fontos, hogy a támadójátékosokon látszik, éhesek a gólra. A következő nap majd másnak fog sikerülni, akkor tudunk sikeresek lenni, ha egyik nap az egyik, másik nap pedig a másik játékos nyújt kiemelkedő teljesítményt.

Luciano Zauri, a Hamrun Spartans olasz vezetőedzője nagyon csalódott volt a mérkőzés után és szerinte a tisztes helytállás lehet a céljuk Budapesten.

I'm here to win', says Ħamrun Spartans coach Luciano Zauri

,,A második félidőben hibát hibára halmoztunk. Az első félidőben gyorsan vezetést szerzett a Ferencváros, utána úgy éreztem, hogy egyenlíthetünk, nem ez történt. Hatot rúgtak, nekünk csak a végén jött össze a szépítés. Azért is elkeserítő ez, mert eddig a védekezésben voltunk jók, kevés gólt kaptunk, de most valami nem működött. Úgy tűnik, hogy Budapesten ér véget a nemzetközi szezonunk, a Ferencváros nem hiszem, hogy pihenne, hiszen a saját szurkolói előtt játszik majd, így a tisztes helytállás lehet majd a célunk a visszavágón.

A Zalgiris – Hacken találkozó első mérkőzését 3-1-re a svéd csapat nyerte meg, így egyelőre úgy tűnik, hogy a litván Zalgiris lehet majd a Fradi ellenfele az EKL-rájátszásában, de egyáltalán nem lefutott még az a párharc.