Máté Csaba: ,,Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát”

Már javában készül a következő mérkőzésekre a Ferencváros labdarúgó csapata. A magyar bajnok zöld-fehérek nehéz napokon vannak túl, miután a Bajnokok Ligája selejtező első fordulójában egy fájdalmas 0-3-as vereséget szenvedtek a feröeri bajnok KÍ Klaksvík csapatától és ezzel búcsúztak a sorozat további küzdelmeitől. A klub vezetősége a BL búcsú után nem sokkal menesztette a Ferencváros orosz vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot és a helyére ideiglenesen Máté Csabát, a csapat másodedzőjét és a klub korábbi játékosát, Leandro de Almeidat nevezte ki.

fotó: http://fradi.hu

A klub hivatalos oldalának mind a két szakember nyilatkozott:

Máté Csaba:

„Mindannyiunk számára óriási csalódás volt a feröeriek elleni mérkőzés kimenetele, illetve maga az eredmény is, ezt kell most feldolgozniuk a játékosoknak, hiszen őket is hatalmas csalódásként érték a történtek. Nagyon fontos, hogy ezt mentális oldalról jól kezeljük. A legfontosabb, hogy az alázat meglegyen a csapatban, valamint a kellő tisztelet az ellenféllel szemben. Azt a hatalmas csalódást, amit a szurkolóknak okoztunk, meg kell próbálnunk helyrehozni. Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát, hiszen szükségünk van a támogatásukra.”

Leandro:

,,Az ember alapvetően nem úgy szeretne lehetőséget kapni, hogy valaki elmegy, ám ennek ellenére megtiszteltetés itt lenni, minden tudásommal azon leszek, hogy segíteni tudjak a csapatnak abban, hogy kilábaljon ebből a nehéz időszakból. Már a csütörtöki, Shamrock Rovers elleni selejtezőre készülünk. A legfontosabb, hogy a fejeket rendbe tegyük, hogy mindenkinek visszatérjen az önbizalma. Tisztelet, alázat és persze, emellett bele kell tenni a kemény munkát is a felkészülésbe, az eredmények csak a kellő intenzitással végzett edzésekkel, sok futással jöhetnek vissza.”

A Ferencváros a Konferencia-Liga selejtező második fordulójában lép pályára az ír Shamrock Rovers ellen. A párharc első mérkőzését 2023. július 27-én csütörtökön játsszák a Groupama Arénában, míg a visszavágót egy héttel később rendezik meg Írországban.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, futballozás, futballozás és szöveg

fotók: http://fradi.hu