Interjú a Monorról távozó Bagó Patrikkal

Bagó Patrikkal készítettünk interjút, aki egy elég csúnya sérülést szenvedett a Monor színeiben, még márciusban a Szekszárd elleni NB3-as bajnoki mérkőzésen. Sajnos azóta sem százszázalékos, de már jól halad a felépülése.

Patrik Kalocsán született, majd itt is kezdte el a labdarúgást. Ezt követően az akkor még nem a maihoz hasonlítható Paks akadémiájában pallérozódott, majd a Kecskeméthez, ezt követően pedig a Cegléd labdarúgócsapatához került. 2022 nyarán igazolta le a Pénzügyőr, de még télen csapatot váltott, csatlakozott a Monor harmadosztályban szereplő együtteséhez. Összesen 200 NB3-as mérkőzés van a háta mögött, és ez a szám csak emelkedhet ha végre felépül hosszú ideig húzódó sérüléséből.

Bagó Patriknak köszönjük a válaszait, és kívánjuk, hogy minél hamarabb legyen újra százszázalékos formában. Jó olvasgatást kívánunk mindenkinek!

Kép: Kecskeméti TE

Még márciusban a Szekszárd elleni bajnoki mérkőzésen szenvedtél el egy sérülést, amelyről kiderült, hogy keresztszalag szakadás. Hogy érzed magad? Flottul ment minden a kezelések során?

Köszönöm szépen kérdésed, most már jól vagyok, voltak nehéz pillanataim, napjaim, heteim. A kezelések alatt minden rendben ment, ugyanis Dr. Majzik Ernő kezei alatt biztonságban éreztem magam.

Bizonyára nehéz lehetett egy ilyen súlyos sérülést követően motiváltnak maradni. Miből merítettél erőt amikor megtudtad a diagnózist?

Nagyon nehezen akartam elhinni, hogy ilyen komoly a baj, ugyanis amikor a Szekszárd elleni bajnokin megtörtént a sajnálatos eset, még folytattam, sőt végig is játszottam a mérkőzést. Másnapra kicsit bedagadt a térdem, de nem gondoltam volna, hogy itt komolyabb probléma is lehet, azonban pár nap múlva sem lett jobb. Ezért elmentem egy MR vizsgálatra, ami sajnos kimutatta, hogy elszakadt a keresztszalagom és a porcom is levált. Amikor ezt megtudtam eléggé összetörtem. A családom és a barátaim tartották bennem a lelket.

Mikorra várható a visszatérésed?

Nagyon remélem, hogy a rehabilitáció és a gyógytorna alatt minden rendben lesz. Reményeim szerint januárban el tudom kezdeni az edzéseket. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Varró Tinának, Fazekas Pálmának és csapatának, hogy velük dolgozhatok nap mint nap. Tudom, hogy a legjobb kezek között gyógyulhatok.

Melyik csapatnál folytatod a karriered?

Jelenleg csapat nélkül vagyok, de most nem ez a legfontosabb számomra, hanem hogy minél előbb rendbe jöjjek, persze nem szabad türelmetlennek lenni, és minden utasítást be kell tartani, amit a szakemberek mondanak. Meg kell várni, hogy újra jó legyen a lábam. Szoktam vele poénkodni mikor kérdezik, hogy jó sose volt, legfeljebb egészséges.

Pályafutásodat Pakson kezdted. Kérlek mutasd be az ottani akadémiát! Milyen volt ott nevelkedni?

Igen, sikerült eltöltenem 10 szép évet Pakson, az U15-től egészen az NB1-es keretig. Nagyon szerettem ott lenni, sok barátot szereztem, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, illetve a vezetők között is mindenkivel megmaradt a jó viszony. Akkor még teljesen más körülmények voltak mint most, emlékszem az első pár évben még a jelenlegi műfüves pálya helyett salakos volt, ott edzettünk. Szerintem még mindig van olyan foltom amit ott szereztem.

Ha már szóba jött a paksi csapat. Az elmúlt néhány évben szép helyezéseket értek el az élvonalban, és zsinórban 3 évben is ők adták a gólkirályt. Mit gondolsz, a következő szezonban elérhetik a dobogót?

Szerintem az egész ország megszerette a paksi futballt ebben a néhány évben. Mindig is szimpatikus volt az emberek számára, hogy ezeket az eredményeket csak magyar játékosokkal érték el, és Bognár György filozófiájával pedig a sok gólos meccsek nagyon élvezhetőek a szurkolóknak is. Én mindig szurkolok nekik, igaz azért eléggé kicserélődött a keret, de még mindig van pár játékos akikkel én is együtt játszottam.

Több mint 200 mérkőzésen léptél már pályára a harmadosztályban, mondhatni elég rutinos vagy ebben a ligában. Mit gondolsz az NB3 új 4 csoportos rendszeréről? Szerinted jó döntés volt az MLSZ-től ez a változtatás?

Ezt még sose számoltam össze, de igaz hogy elég sok szezont lehúztam már az NB3-ban. Szerintem jó kezdeményezés a 4 csoport, mert így azért kevesebb mérkőzést játszanak a csapatok Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy egy “félprofi”, de inkább amatőr ligáról van szó. Az utazás szempontjából sem mindegy, hogy egy vidám vasárnapon 100 kilométert kell utazni, vagy mint ahogyan eddig, közel 300-400 kilométert egy bajnokiért.

Mi a célod a jövőben a labdarúgás terén?

Céljaim mindig vannak, nem hiába járok minden nap gyógytornára. Mint ahogyan azt már említettem most az a legfontosabb számomra, hogy újra helyrejöjjön a lábam és focizni tudjak minél előbb.