Balogh Norbert Kisvárdán folytatja a pályafutását

Az NB1-ben szereplő Kisvárda Master Good hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapatában folytatja a magyar válogatott korábbi támadója, Balogh Norbert. A játékos egy évre érkezik kölcsönbe vásárlási joggal a várdaiakhoz a szlovák élvonalban szereplő DAC csapatától.

fotó: http://kisvardafc.hu

A játékos Hajdúböszörményben született 1996. február 21-én.

Ott is kezdett el futballozni, majd a DVSC akadémiájára került. Balogh végigjárta a korosztályos létrákat és végül a DVSC fiókcsapata, a Létavértes csapatához került kölcsönbe. A hajdúságiakkal bajnoki címet nyert az NB3-ban 2014-ben, így a nyári felkészülést a DVSC felnőtt csapatában kezdte meg.

fotó: http://debreceninap.hu

2014 augusztusában be is mutatkozott a DVSC-ben egy MTK elleni bajnoki mérkőzésen. 2015-ben már egyre többet játszott az NB1-ben és a Lombard Pápa ellen szerezte meg az első góljait a magyar élvonalban.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=g4zjhPsQOJ4

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=qDjFDsg2NN8

A bajnokságban is rendszeresen lehetőséget kapott, 3 gólt lőtt és játéka üde színfoltja volt az egész magyar bajnokságnak. Teljesítményére több külföldi klub is felfigyelt.

2016-ben szerződtette az olasz Palermo 2,2 millió euróért. Az olasz klubnál odáig mentek, hogy Balogh Norbert lehet majd az új Edinson Cavani. Az uruguayi csatár kiváló teljesítményt nyújtott korábban a az olasz klubnál és onnan igazolt később a Napoliba.

A mezcsere Ronaldóval a legnagyobb motiváció a Palermo magyar csatárának |  24.hu

fotó: http://24.hu

Az ismétlédő sérülései miatt sajnos nem tudta azt a karriert befutni, amelyet jósoltak neki. A ciprusi APOEL-be került egy évre kölcsönbe, majd a szezon végén Angliába igazolt a magyar támadó.

Légiósok: „Balogh Norbert biztosan a kijárat felé tart” - NSO

fotó: http://nemzetisport.hu

A Hull Citynél sem kapott rendszeres játéklehetőséget és végül 1 év után távozott Angliából.

2020-ben hazatért és sokáig úgy tűnt, hogy az NB2-be kiesett DVSC-be tér vissza, de végül a Budapest Honvédot választotta.

fotó: http://honvedfc.hu

Balogh itt újra válogatott formát mutatott, de még itt sem volt az igazi. 39 mérkőzésen összesen 10 gólt szerzett és végül szerződtette őt a szlovák élvonal egyik élcsapata, a dunaszerdahelyi DAC. Előbb csak kölcsönben szerepelt fél évet, majd a felvidéki klub érvényesítette vásárlási opcióját.

Balogh Norbert Kisvárdán folytatja

fotó: https://www.dac1904.sk/

A DAC-ban sem tudta megmutatni igazán magát, így idén tavasszal a kölcsönadás mellett döntött a csapat vezetősége és a Vasashoz került.

fotó: http://vasasfc.hu

A játékos interjút adott a Kisvárda hivatalos oldalának és a következőeket mondta:

,,Mindenki kedvesen fogadott, és amennyire volt lehetőségem betekintést nyerni a klub életébe, szimpatikus számomra a Milos Kruscsics vezetőedző által képviselt elképzelés. Azt is tudom, Révész Attila sportigazgató nagyon érti a futballt, és tetszik, ahogyan rajta tartja a szemét a csapaton.”

,,Kicsit olyan érzésem van, mint amikor külföldről hazatérve a Honvédhoz kerültem, ott igazán jó kezekben voltam, és ezt jó előjelnek tekintem, hiszen legutóbb Kispesten ment igazán jól a futball. Hogy utána min mentem keresztül, azt csak azok tudják, akik igazán közel állnak hozzám, mindenesetre bízom és hiszek benne, hogy jól alakul a mostani váltás.”

„Szeretnék olyan csapatban játszani, amely kiharcolja az Európa-konferencialiga-szereplés lehetőségét. A DAC színeiben már megadatott nekem mindaz, olyan élmény volt, mint a telt házas olaszországi bajnokik, és szeretném ezt újra átélni. Kisvárdán erre reális az esély, a klubnál minden a helyén van, arról nem is beszélve, hogy a csapat egyszer már kiléphetett a nemzetközi porondra, miért ne történhetne meg újra? Ehhez azonban nagyon sokat kell dolgoznunk. A csapatnak és persze nekem is.” -zárta mondandóját a 197 cm magas 27 éves támadó.

fotó: kisvardafc.hu