Igor Bogdanovic a korábbi jugoszláv válogatott játékos lett néhány napja a Cigánd SE NB3-as csapatának új vezetőedzője. A szerb szakember megtartotta első edzését, ezt követően pedig a városi televíziónak nyilatkozott. Beszélt a felkészülés menetéről, a csapat helyzetéről, zárásként pedig elmondta, hogy mi a terve a 36 fős kerettel.
Related Articles
NB2
Győzött a Wolves tartalékcsapata ellen az ETO, de nincs megállás, tovább erősítenek a győriek
Szombaton az ETO Parkban fogadta a Győr NB2-es labdarúgócsapata a Wolverhampton Wanderers egyik utánpótlás csapatát. Bár az előzetes kiírás szerint az U23-as gárda volt az ellenfél, valójában ennél fiatalabb játékosok alkották az utazó angol keretet. [tovább]
NB1
Tobias Christensen a norvég élvonalból szerződhet Fehérvárra
A csakfoci.hu norvég újságírói információk alapján hozta nyilvánosságra azt a hírt, miszerint a MOL Fehérvár FC a norvég első osztályú Valerenga csapatából igazolna játékost. Óriási fogás lehet ez a Fehérvárnak, már csak a csapatból adódóan [tovább]
NB1
Ferencváros – DVSC 2-0 (Sajtótájékoztató)
Videók: Ferencvárosi TC